129 éve ezen a napon (1891. június 22-én) szentelte fel Dulánszky Nándor püspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és Ferenc József magyar király jelentétében a Székesegyházat.
Az ünnep kapcsán először is azt kell tisztázni, hogy ez a dátum nem az első eredeti székesegyház felszentelésének napja, hanem a XIX. századi átalakítás utáni újraszentelésnek a napja. Azé a napé, amikor a templomot 1891-ben az ország püspökei és I. Ferenc József apostoli király jelenlétében, fényes ünnepség keretében fölszentelték. Ahol ismeretes ez a nap, ott megünnepli az Egyház, mivel ez a templom, vagyis a helyi Egyház születésének jelképes napja. Az épített templom ugyanis egészében és részeiben is szimbóluma az élő kövekből épülő Egyháznak. Ezért használja a legtöbb nyelv a templomra és az Egyházra ugyanazt a szót. (Ld. például a latin ecclesia, vagy az angol church szót.)
A szóhasználat egyébként a pogány templomoktól való elkülönülést is kifejezheti, hiszen a keresztény templomok lényegesen különböztek ezektől. A pogány templomban tulajdonképpen az istenség szobrán kívül nem igen volt semmi, és főleg nem hely a nép számára. A jeruzsálemi templomban is, bár köré épült a nép számára fenntartott hely, sőt az ún. pogányok udvara is, de magába a templomba csak a papság mehetett be. Ez az Isten lakóhelye volt az ő népe között, aki kivezette őket Egyiptomból, törvényt adott a Sínai-hegynél, velük vándorolt a sátorban, aztán „letelepedett” velük az Ígéret földjén, és velük lakott a templomban, ezért zarándokoltak el újra és újra oda, hogy ott találkozzanak Vele.
A keresztény templom lényegileg más. Az istentisztelet, az Eucharisztia ünneplése először nem is külön erre fenntartott épületben, hanem házaknál történt. Kifejezheti ez azt, hogy amint Jézus halálakor a templom függönye kettészakadt, az Isten nem lakik többé egy meghatározott helyen. Bárhol ugyanúgy találkozhatunk Vele, ahol Jézus nevében az Egyház összegyűlik és ünnepel. Tehát nem a hely önmagában szent, hanem az ott ünneplő Egyház és a közösségben megjelenő Úr teszi szentté. Az Egyház mégis, amint az üldözések elmúltával lehetősége nyílt rá, fontosnak tartotta, hogy külön erre a célra építsen és szenteljen az Istennek épületeket. Ehhez azonban nem az akkori templomokat vette mintául, hanem a bazilikákat, amik nem vallásos, inkább hétköznapi használatban voltak, mint a kereskedés vagy bíráskodás terei. Maga a bazilika görög eredetű szó, jelentése a király háza mivel az Athéni Köztársaságban az bíráskodást végző fő tisztviselő (archon basileus) itt tartotta üléseit.[1] Ezzel is összefüggésben lehet, hogy a keresztény bazilikák apszisaiba odakerül az uralkodó Krisztus képe, amint ez székesegyházunkban szintén megtalálható.
Ez az épületforma jobban megfelelt annak a célnak, hogy a keresztény templomban az egész nép számára is elegendő hely legyen. Így azt is mondhatjuk, hogy a templom nem csak az Isten háza, hanem talán sokkal inkább Isten népének háza, ahol a hívő közösség nem csak leborulhat istene előtt, hanem egészen mély találkozásban lehet része. Az Isten szól hozzá a felolvasott Isten Igéje által, együtt étkezik vele, sőt saját magával táplálja az Eucharisztiában. Az Isten tehát nem marad távol, teljesen elrejtve, hanem lejön az ember hétköznapi szintjére. Azonban az első keresztény bazilikák díszítésének, és bizonyos formában azóta is minden keresztény templomnak van még egy sajátossága. Kifejezi azt is, hogy az itt ünnepelt misztériumok által már egy másik mennyei világ, az Isten országának részesei leszünk. Az apszisban trónoló Krisztus trónja a paradicsomkertben áll, alóla fakad a kert négy folyója mely életet ad a világnak. Ez jelzi keresztény életünk végső célját, mely felé mindannyian tartunk. De a templom falairól is mindenhonnan, még a mennyezetről is apostolok, szentek és angyalok néznek ránk, jelezvén szintén, hogy itt a mennyei és a földi Egyház találkozik, és együtt ünnepel. A keresztény templomban az Eucharisztia ünneplése által egy résnyire kitárul a mennyország ajtaja. Székesegyházunk rendkívül gazdag szimbolikájával és kivételes művészi kivitelezésével talán különösen is jól segíthet bennünket ennek átélésében, ahogyan az újságok is írták a felszentelésről tudósítva: „Aki mennyországot akar látni, az jöjjön Pécsre!"
[1] Vö. Gerecze Péter, A Pécsi Székesegyház, különös tekintettel falfestményire, Budapest 1893., 34.
Fotó: Zelesny Károly, A felújított Székesegyház 1891-ben
