A klarisszák rendjének alapítójára, Assisi Szent Klárára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 11-én.

Klára ősi és gazdag nemesi családban, Favarone lovag és Ortolana asszony elsőszülött lányaként látta meg a napvilágot Assisiben, a 12. század végén. Családi palotájuk a San Rufinóról elnevezett székesegyház terének egyik oldalán állt. Klárát édesanyja őszinte jámborságra nevelte két lánytestvérével együttesen. A latin nyelv elsajátítása mellett mindenféle házi- és kézimunkát is megtanult, nagyon szépen hímzett. 

Hite Assisi Szent Ferenc hatására kezdett elmélyülni. Szülei a házasságra készítették fel, de Klára kolostorba készült, amelyet a család ellenzett, ezért megszökött otthonról barátnője kíséretében és a Porciunkula nevű Szűzanya-kápolnába ment. E kápolnában megkapta a szerzetesi öltözetet Ferenctől, aki még az éjszaka folyamán a Bastia melletti Szent Pál bencés apácakolostorba kísérte. A rokonok másnap vissza akarták vinni a városba Klárát, hogy eltérítsék szándékától, de Klára inkább barátnőjével együtt elhagyva ezt a kolostort a Panso melletti San Angelo-kolostorba ment. Miután Klára egyik húga, Ágnes is megjelent a kolostorban, így még erősebb zaklatásoknak voltak kitéve, ezért Ferenc úgy határozott, hogy az Assisi melletti San Damiano-kápolna mellett telepíti le őket. Itt alakult meg a ferences apácák, a klarisszák első kolostora, amelynek Klára haláláig lelki anyja volt. Nagy elszántsággal kezdte a kolostori életet, nagyon sokat követelt magától, de nővéreitől nem kívánta meg ezt a szigort, sőt állandóan mérsékletre és józanságra intette őket a vezeklésben. Lelki életét elsősorban Krisztus Titokzatos Testének tanítása hatotta át. 1240-ben a szaracénok be akartak jutni kolostorukba, Klára kezében az Oltáriszentséggel kiment a kolostor elé, fölmutatta a monstranciát és a Szent Test erejébe vetett hite csodálatosan megmentette a kolostort. 1244-től kezdve szinte egyhuzamban ágyban fekvő beteg volt, de minden nehézségen csodálatos erővel lett úrrá.

Sokan csatlakoztak hozzá, de csak az tudott megmaradni, aki szerette a szegénységet. Mivel Ferenc olyan regulát adott testvéreinek és nővéreinek is, amely szerint nemcsak egyenként, hanem közösségben sem birtokolhattak semmit a korábbi általános rendekkel ellentétben, ezért Klárának meg kellett szereznie a pápai jóváhagyást, hogy törvényes keretek között működjenek. III. Ince pápa megadta a klarissza apácáknak a szegénység privilégiumát, de ilyen még a joggyakorlatban nem fordult elő, a pápának kellett megfogalmaznia ezt a különös jogszabályt. Az új regulát IV. Ince 1253. augusztus 9-én hagyta jóvá, Klára augusztus 11-én, halála napján vette kézhez, életének legnagyobb örömére. Halálát követően két évvel később, 1255. augusztus 15-én avatták szentté. Regulája mellett végrendelete, áldása valamint négy Prágai Szent Ágneshez írt és egy Ermentridus nővérhez írott levele maradt fenn.

Szent Klára életéből jámborsága, szelídsége, kedvessége és jósága illetve mélyen gyökerező hite mellett bátorságáról is példát vehetünk, hogy megtérésünk során Krisztust követve cselekedjünk!

 

Forrás: Aleteia; Diós István: A szentek élete; Magyar Katolikus Lexikon

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség