A Szeretet Misszionáriusai rend alapítójára, a sokak által kedvelt és tevékenységei által az egész világon elismert Teréz anyára, Kalkuttai Szent Terézre emlékezünk liturgikus emléknapján, szeptember 5-én.

Teréz anya, eredeti nevén Agnese Gonxha Bojaxhiu 1910-ben született Albániában, Üszküb (ma Szkopje, Makedónia) városában. Édesapja építési vállalkozó volt, édesanyja otthon nevelte két testvérével együttesen. Már gyermekkorában szilárd vallási nevelésben részesült. Állami iskolába járt, amikor tagja lett a Mária-kongregációnak. 1928-ban kérte felvételét a Loretói Miasszonyunk írországi anyaházába, ahonnan Indiába, Dardzsilingbe küldték, hogy noviciátusát megkezdje.  Itt tett szerzetesi fogadalmat 1931-ben. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott Lisieux-i Kis Szent Teréz iránt érzett tiszteletből választotta:

„Ha keresztényi életet él az ember, akkor az biztosítja hitének növekedését. Sok szent járt előttünk, hogy vezessen minket. De én azokat szeretem, akik egyszerűek, mint Lisieux-i Szent Teréz, Jézus kis virága. Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi szeretettel.”

Teréz anya 1929 és 1948 között földrajzot tanított a Kalkuttai Szűz Mária Főiskolán. 1946. szeptember 10-én vonattal indult Dardzsilingbe lelkigyakorlatra, útközben a szegények, nyomorúságos helyzetét látva hirtelen úgy érezte, nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a kolostorban. Ekkor észlelte Jézus hívását, hogy a legszegényebbek között éljen. Ezt követően engedélyt kért elöljáróitól, hogy a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson. Az engedélyt 1948-ban kapta meg XII. Piusz pápától. Korábbi rendi ruháját lecserélte: fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, vállán a kereszttel. 1950-ben megalapította saját rendjét, a Szeretet Misszionáriusa rendet, hogy a szegények legszegényebbjeit szolgálják a nővérekkel, betegeket és haldoklókat ápoljanak. Teréz anya élete során otthonok százait alapította elhagyott gyermekeknek, kórházakat a súlyos betegeknek, menedékhelyet a haldoklóknak, leprásoknak. Minden cselekedetét szeretettel végezte, és mindenkit erre ösztönzött: ”Növekednünk kell a szeretetben, ehhez folyton szeretnünk és szeretnünk, adnunk és adnunk kell, egészen addig, amikor már fáj – ahogy Jézus is tette.”  Tevékenységét az egész világon elismerték, több száz kitüntetést kapott, köztük a Nobel béke-díjat is 1979-ben. 

A Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már több mint négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik. Gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió önkéntes segíti. Öt földrész csaknem 150 országában vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a betegeket.

Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. II. János Pál avatta boldoggá 2003-ban, Ferenc pápa a szentek sorába iktatta 2016-ban. Égi születésének évfordulója lett liturgikus emléknapja, szeptember 5-e. Emléknapja alkalmából imádkozzunk, ahogy Teréz anya is buzdít bennünket imádságra alábbi gondolataival:

 „Szeressetek imádkozni, mert az imádság kitágítja a szívet, egészen addig, hogy képes befogadni Isten ajándékát: őt magát. Kérjetek, keressetek, és szívetek elég nagyra fog nőni ahhoz, hogy befogadjátok és megkapjátok őt.

Merítsünk erőt és szilárdságot az imádságból, mert ha közel vagyunk Istenhez, akkor szeretetet és örömöt adunk mindenkinek, aki körülöttünk él.”

Forrás: Aleteia; Magyar Katolikus Lexikon; Szemelvények Teréz anya legszebb gondolataiból – Ecclesia, 2013.; Jean-Michel di Falco: Teréz anya – a hit csodái, Lazi Könyvkiadó, 2018.

Fotó: aleteia.org

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség