A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Az évközi huszonnegyedik vasárnap evangéliumi szakaszán Nyúl Viktor pasztorális helynök atya elmélkedik, és arra hív, hogy tanuljunk megbocsátani, valamint szemléljük Jézus arcát, hiszen bátorságot ad!

„Szeretettel köszöntök mindenkit!

Az évközi huszonnegyedik vasárnap evangéliumi részletét Máté evangéliumának tizennyolcadik fejezetéből olvassuk. Jézus itt a megbocsátás fontosságáról tanít bennünket.

Ferenc pápa így fogalmaz: Isten mindenhatósága, Isten hatalma elsősorban az Ő irgalmasságában mutatkozik meg. Isten szeretete és irgalma mindig hatalmasabb a mi bűnünknél, mindig erősebb a rossznál! Isten mindig kész megbocsátani nekünk – fogalmaz Ferenc pápa –, csak az a baj, hogy olykor elfelejtünk bocsánatot kérni tőle.

Isten irgalmas, az Ő irgalma hatalmasabb minden bűnnél. Az Ő irgalma, mint a víz, lemossa bűneink szennyét. Továbbá irgalma abban is megmutatkozik, hogy különbséget tesz az ember és a cselekedete között. Az ember mindig több annál, mint, amit tesz és mond. Isten az emberre mindig igent mond, kész megbocsátani a bűnösnek, de magára, a bűnre nemet mond.

Isten irgalma abban is megmutatkozik, hogy mindannyiunkat meghív arra, legyünk az Ő irgalmasságának továbbadói, hogy irgalmának balzsamával mi is gyógyítsuk embertestvéreinknek a sebeit.

Az évközi huszonnegyedik vasárnap evangéliumának örömhíre így fogalmazható meg: Isten mindig megbocsát, Ő mindig irgalmas, különbséget tesz az ember és cselekedete között, a bűnös és bűn között, valamint arra hív, hogy legyünk az Ő irgalmának továbbadói. De hogyan tudunk megbocsátani egymásnak?

Jézustól azt kérdezi Péter:

»Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?« Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer (Mt 18,21-22)

Vagyis Jézus arra hív, hogy mi is mindig bocsássunk meg egymásnak. Mit tudunk tenni azért, hogy megbocsássunk egymásnak? Először is azt, hogy gyakran szegezzük tekintetünket a keresztre feszített Jézusra, szemléljük Őt, aki a mi bűneinkért is meghalt, szemléljük az arcát, hiszen a kereszten is megbocsátott az ellene vétkezőknek! Szemlélve Jézus arcát mi is bátorságot és erőt kapunk ahhoz, hogy merjünk megbocsátani egymásnak. Továbbá úgy tudunk egymásnak megbocsátani, ha gyakran eszünkbe jut az a jó hír, hogy Isten nekünk is megbocsátott. Ahogy a Mi Atyánk imádságban mondjuk:

bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Akkor tudunk igazán megbocsátani embertársainknak, ha eszünkbe jut, hogy Isten nekünk is megbocsátott. Miért bocsássak meg a másik embernek? Azért, mert Isten neked is megbocsátott – fogalmaz Ferenc pápa. Hogyan tudunk megbocsátani a másik embernek? Úgy, ha megtanuljuk Jézustól mi is azt, hogy az ember mindig több annál, mint, amit tesz. A bűnre mindig mondjunk nemet és a bűnös emberre igent, megbocsátva neki. Lev Tolsztoj Feltámadás című nagyregényében így fogalmaz:

csak a megbocsátás, csak az irgalom az, amely előrébb viszi az emberiség történetét.

Tanuljunk mi is megbocsátani egymásnak! Ne falakat építsünk egymás közé, hanem verjünk hidakat egymás közé - ahogy Szent II. János Pál pápa tanít bennünket. Merjünk megbocsátani, mert Isten nekünk is megbocsát!

Tartsunk egy kis csendet és ünnepeljük azt a jó hírt, hogy Isten mindig irgalmas, és kérjük a segítségét, hogy mi is tudjunk ezzel az irgalommal, ezzel a szeretettel mások felé fordulni megbocsátva, illetve bocsánatot kérve!"

Mt 18,21-35

21Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: »Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?« 22Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer.
23Ezért hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. 24Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. 25Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogyadják el őt, a feleségét, a gyerekeit, és mindenét, amije csak van, és úgy fizessen. 26A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ‘Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.’ 27Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. 28Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ‘Add meg, amivel tartozol.’ 29A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ‘Légy türelemmel irántam, és megadom neked.’ 30Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását.
31Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. 32Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ‘Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. 33Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?’ 34És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. 35Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.«

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség