Ferenc pápa 2020. szeptember 1-én üzenetet írt a teremtésvédelem imanapjára, amelynek témája: „Jubileum a földért”, mivel a Föld napja ünnepet ötven évvel ezelőtt vezették be. A Szentatya arra bátorít, hogy újítsuk meg a teremtő Istenbe vetett hitünket, és imádkozzunk közös otthonunkért: a Földért, s védjük azt konkrét cselekedetekkel.

A teremtés időszakában, amely a teremtésvédelem imanapjától (szeptember 1.) Assisi Szent Ferenc emléknapjáig tart (október 4.), a „Laudato si’”év keretén belül a Pécsi Egyházmegyében is szeretnénk elmélyülni Ferenc pápa üzenetében, s annak fényében cselekedni. Az üzenetből való idézetek, a hozzá kapcsolódó kérdések és képek ezt kívánják segíteni egyéni és közösségi szinten egyaránt. Legyen ez az időszak számunkra is egy alkalom arra, hogy meghalljuk a Föld és a szegények kiáltását!

I. A jubileum mint az emlékezés ideje

„Elsősorban arra kell emlékeznünk, hogy a teremtés végső rendeltetése az Isten »örök szombatjába« való belépés. Időben zajló utazás ez, mely magában foglalja a hét hét napjának ritmusát, a hét év ciklusát és a nagy jubileumi évet, mely hét szombatév végén érkezik el.

A jubileum egyben kegyelmi idő, hogy emlékezzünk a teremtés eredeti hivatására, mely nem más, mint hogy szeretetközösségként létezzünk és boldoguljunk.

Csak kapcsolatokon keresztül létezünk: a teremtő Istennel, testvéreinkkel és nővéreinkkel mint a közös emberi család tagjaival, és minden teremtménnyel, mely ugyanazon otthonban lakik. »Minden kapcsolatban áll mindennel, és mi, emberi lények mindannyian testvérként egybekapcsolódunk egy csodálatos zarándoklásban. Összeköt bennünket az a szeretet, amellyel Isten szereti minden teremtményét, és amely minket is egybeköt – gyengéd szeretettel – napfivérrel, holdnővérrel, folyófivérrel és földanyával« (Laudato si’enciklika 92.).

A jubileum tehát az emlékezés ideje, melynek során ápolnunk kell kapcsolatban létezésünk emlékét. Állandóan emlékeznünk kell arra, »hogy minden összefügg mindennel, a saját életünk és a természethez fűződő kapcsolataink igazi gondozása pedig elválaszthatatlan a testvéri szeretettől, az igazságosságtól és a másokhoz való hűségtől« (Laudato si’enciklika 70.).”

(Részlet Ferenc pápának a teremtésvédelmi imanapra írt üzenetéből 2020. szeptember 1.)

  • Milyen a kapcsolatom a teremtő Istennel, az embertársaimmal és a természettel?
  • Kivel kell mélyítenem, finomítanom, újrakezdenem a kapcsolatomat?
  • Hogyan ápolom a kapcsolatomat a környezetemmel?

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 szeptember
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

A Tiszta Hegyek Napja:

2020. 09. 26. - 2020. 09. 26.
Szent Vér-búcsú, egyházmegyei zarándoklat:
Báta
2020. 09. 26. - 2020. 09. 26.
Őrangyalok búcsúja :
Máriagyűd
2020. 09. 27. - 2020. 09. 27.
Teremtés Hete:

2020. 09. 27. - 2020. 10. 04.
Teremtésvédelmi katekézis:
Szent II. János Pál kápolna
2020. 09. 27. - 2020. 09. 27.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi