Unalmasnak, zsémbes matematika tanárnak tartotta tinédzserként Istent és az egyházat is Johannes Hartl. A német teológus-filozófus felnőttkori megtérő.

Az Üzenetek a világból ötödik részében Erdő Péter bíboros elmondja: Hartl életében eljött a pillanat, amikor rájött, ha Istennel személyes párbeszédet folytat, minden fényt és értelmet kap. Hartl az alapítója az Imádság Háza mozgalomnak.

Amikor a vírus kitört, a Google-keresések alapján rendkívül nagy arányban ugrott meg az imádság iránti érdeklődés, kezdi üzenetét Hartl. A négygyermekes családapa úgy látja, a megbetegedések számának növekedésével párhuzamosan erősödött a spiritualitás és az imádság felé nyitás az emberekben. A mostanihoz hasonló krízishelyzetek mindig nagy lehetőséget jelentenek az egyház és a keresztények számára, véli Hartl, hiszen ilyenkor lehet a leginkább megmutatni világosságukat.

A német teológus két megfigyelését osztja meg velünk. Az egyik, hogy az ima, a spiritualitás az átlagember számára nélkülözhetetlen. A másik, hogy a szentségi spiritualitás hatékonyságát jól jelzi az a hiányérzet, amely a karantén alatt megmutatkozott.

Johannes Hartl végül rámutat: az egyháznak újra az imádság iskolájaként kell működnie.

 

 

Fotó/Forrás: NEK

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség