A 13. alkalommal szervezett országos önkéntes ifjúsági akcióhoz a Pécsi Egyházmegye is csatlakozott. A háromnapos program alatt többek között a Pécsi Katifi és az egyházmegyei hivatal munkatársai is vállaltak önkéntes munkát.

A Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája az idei évben is csatlakozott a 2020. október 8-11. között megszervezett országos „72 óra kompromisszum nélkül” programhoz. A fiatalok különféle projekteket teljesítettek, így a Gyárvárosi templom és a Mindenszentek templom előterét is rendbe tették. A Szent Mór és a Gyárvárosi iskola diákjai az utóbbi plébániához tartozó temetőkben munkálkodtak, míg a Mecsek népszerű kirándulóhelyeit cserkészek tisztították meg a szeméttől. A Szent Margit iskola tanulói a Zárdatemplomot és az intézmény sporttermét takarították ki, a Hittudományi Főiskola hallgatói a Tettye utcai Kollégium udvarának rendbe rakásával csatlakoztak az önkéntes akcióhoz. Az egyházmegyei hivatal munkatársai számára is kompromisszum nélkül telt október második hétvégéje, a püspökszentlászlói kastély területén, az arborétumot körbezáró kerítést festették le.

A Pécsi Egyházmegye terültén több százan végeztek önkéntes munkát, hozzájárulva ezzel a karitatív jellegű segítségnyújtás népszerűsítéséhez. A programhoz kapcsolódó 72 óra elmúlott, de a szervezők arra biztatnak, hogy legyünk továbbra is együttműködőek és támogatóak, segítsünk együtt ott, ahol szükség van rá!

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség