2020 novemberén a Pálos és a Lyceum templomban az alábbi liturgikus eseményekre várják a híveket.

A PÁLOS TEMPLOM PROGRAMJAI

November 1. vasárnap: Mindenszentek főünnepe. Szentmisék vasárnapi miserend szerint 9.00 és 18.00 órakor.
November 2. hétfő: Halottak napja. A szentmisék 7.00, 7.30 és 18.00 órakor lesznek.
November 8. vasárnap: A Pálos Baráti Kör novemberi találkozója, melyet a Pálos templomban a templom búcsúünnepéhez kapcsolódóan tartunk meg 16.00 órai kezdettel. A lelki délután keretében Dr. Domján Mihály családterapeuta, tanácsadó szakpszichológus fog előadást tartani „Konfliktuskezelés a mindennapokban” címmel. Az előadás után tartjuk meg a Pálos (Szent Imre) templom búcsúját. A 18.00 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Puskás Antal tartományfőnök atya mutatja be.
November 12. csütörtök 18.00 óra: Szentmise imakoszorús papjainkért és szolgálatot vállalt híveik hűségéért.
November 12. csütörtök 19.00 óra: „Erősödjetek meg a hitben!” imaest. (Dicsőítés, tanítás, közbenjáró ima)
November 26. csütörtök 18.00 óra: SERRA szentmise a papi és szerzetesi hivatásokért.

Állandó program:
Minden nap 17.20-kor rózsafüzér. Minden csütörtökön a 18.00 órai szentmise után szentségimádás. Novemberben minden kedden és pénteken reggel a 7.30-kor kezdődő szentmisékben külön megemlékezés lesz az elhunytakról.

A LYCEUM TEMPLOM PROGRAMJAI

November 1. vasárnap: Mindenszentek főünnepe. Szentmise 10.45 órakor lesz.
November 2. hétfő: Halottak napja. A 17.00 órai szentmisét a Lyceum templom urnatemetőjében elhelyezettek lelki üdvéért.
November 5. csütörtök: Elsőcsütörtöki szentségimádás a szentmise után 18.15-ig.

November 1-én (vasárnap, Mindenszentek főünnepén) és november 2-án (szombaton, Halottak napján) 9.00 és 17.00 óra között nyitva lesz a Lyceum templom, valamint az urnatemető is.

A hónap többi napján a Lyceum templom urnatemetője a szokásos módon, a szentmise előtti egy órában látogatható (a szerdai napok kivételével). Szerdai napokon a Lyceum templomban nincs szentmise.

Állandó program:
Hétfőtől szombatig (szerda kivételével) minden nap 16.25-kor, vasárnap 10.15-kor rózsafüzér.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 október
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 04. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -
Mindenszentek - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 11. 01. -

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség