A jótékonyság, az önkéntesség vonzza a fiatalokat. Sokan azonban megriadnak attól, hogy egész életüket feltegyék erre.


A szerzetesi élet ebben is példát mutat. A Pécsi Egyházmegyében élő szerzetesek közül négy rend képviselői mutatkoztak be hétfőn a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és Szent Mór Katolikus Iskolaközpont diákjainak.

 
Szent II. János Pál pápa 1997-ben felhívta a világ figyelmét, hogy nagy szükség van manapság arra, hogy mindenki megismerje a megszentelt élet örömteli, lendületes és hiteles útját.

Idén, a „Szerzetesek évében” különösen nagy jelentőségű február 2-a, a Megszentelt Élet világnapja. Ezen a napon az egész Katolikus Egyház együtt imádkozik a hűség kegyelméért, és kérik az újabb szerzetesi hivatásokat Istentől. A pécsi fiatalok érdeklődve hallgatták a pálosok, a ferences nővérek, az irgalmasok és a ciszterek bemutatkozását a Dóm-kőtárban.

Nagy Norbert, a Pécsi Egyházmegye ifjúsági referense elmondta:

 

„A fiatalokat nagyon érdekli az, ha egy-egy rendezvényen önkéntes munkát végezhetnek, vagy ha néhány hónapra más kontinensre utazhatnak jótékony céllal. De az elköteleződéstől többségük megriad. Fontos, hogy bátran merjenek életre szóló elhatározásokat hozni! Közelebb vinni a szerzetesi életet a mai fiatalokhoz: ez a Megszentelt élet napjának üzenete.” 

megszentelt elet eve eloadas a dom kotarban

A Pécsi Egyházmegye szerzetes közösségei napközben a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának végzős tanulóival beszélgettek, majd közös szentségimádáson, a nap zárásaként pedig 18.00 órától ünnepi, püspöki szentmisén vesznek részt a Belvárosi templomban.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség