Január 15-e a Magyar Pálos Rend főünnepe. Erre a napra minden évben Szent Pál kilenceddel készül a közösség.

A kilencedet a hívekkel együtt imádkozzák a szerzetesek a reggeli szentmisék előtt. 2015-ben, a Szerzetesek évében is ezen a napon emlékeznek meg Boldog Özséb fiai patrónusukról, Első Remete Szent Pálról.

Január 15-e az egyház ünnepe is. Minden évben csatlakozik a pálos atyákhoz a helyi papság és a hívek serege. A legszentebb áldozatot idén 18.00-kor P. Csóka János pálos provinciális atya mutatta be a pálosok Szent Imre templomában. Idén is jelen volt az ünnepi szentmisén Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök, pálos konfráter. Csóka János atyával együtt misézett Farkas Béla és Kele Pál a belvárosi plébániáról, valamint Morvay Imre Pio, aki az irgalmasok közösségét képviselte. A pálos rendtartomány minden tagja együtt ünnepelt, de csatlakozott a márianosztrai pálos közösség is, élükön a szintén koncelebráló P. Vizi G. András márianosztrai perjellel és plébánossal. Az egyházzenei szolgálatot Bárdonicsek László kántor és a Fodor Gabriella karnagy vezette Schola Sancti Pauli látta el.

Az ünnepi szentmise homíliája után a pálos testvérek idén is megújították szerzetesi fogadalmukat, kérve hűségükhöz a szentlélek kegyelmét és Első Remete Szent Pál égi közbenjárását.

 rend ősi hagyománya szerint a gyermekeket Szent Pál ereklyéjével áldották meg az ünnepi szentmisén

A rend ősi hagyománya szerint a gyermekeket Szent Pál ereklyéjével áldották meg az ünnepi szentmisén. A főcelebráns kérte a Mennyei Atyát, hogy Első Remete Szent Pál közbenjárására árassza bőséges áldását a jelenlévő gyermekekre, hogy felnőve jót tegyenek az emberekkel, hallgassanak a szentlélek sugallataira, és ezáltal a hit tanúi, hirdetői és védelmezői legyenek.

Első remete Szent Pál Nagy Lajos király kora óta Magyarország társvédőszentje. A fehér barátok ezen a napon nemcsak önmagukért és közösségükért, de Mária országáért is imádkoznak.

„Forduljunk buzgón mindnyájan nemzetünk engesztelő rendjének legfőbb példaképéhez, kérve mennyei közbenjárását az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendünkért és hazánk lelki megújulásáért!” (fr. Ágoston)

 

Fotó: palosok.hu

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség