Szeptember 28-án ismét katekézist tartott Udvardy György pécsi megyéspüspök. A főpásztor a felnőtteknek szóló előadássorozatában az egyházról beszélt.

katekezis puspoki web 20160922 23

A nyári szünet után újra elindult a havonta megrendezett felnőtt katekézis, amelyen Udvardy György az egyházi alaptanítások magyarázatával várja a hallgatókat. Ebben az évben az Amit a katolikusok valójában hisznek című kötet témáit dolgozza fel előadásaiban a főpásztor. A csütörtök esti szentmisét követően a Dóm Kőtárban az első katekézisen az egyházról szólva elmondta: „A hitünk egy drága kincs. Óriási ajándék, hogy megkaptuk a hitet, benne élhetünk, és hogy életünk belőle indulhat ki.” A hitről és az egyházról csak akkor tudunk jól beszélni, ha megismerjük. A főpásztor csütörtöki előadásai kapaszkodóként szolgálnak, hogy a résztvevők megfelelően értelmezzék az egyház szerepét és feladatait a világban, jól reflektáljanak a különböző történésekre, biztos válaszokat tudjanak adni. „A feladatom az – mondta a hallgatók nevében a megyéspüspök – hogy megfogalmazzam a hitemet örömhírként, evangéliumként. Így az mások számára érthetővé, megfontolandóvá válik. Az evangélium hirdetése ezzel a biztos alappal racionális és hihető.”

A katekézis hanganyaga meghallgatható itt.

Legközelebb október 26-án tart katekézist Udvardy György a Székesegyházban 18.00 órakor kezdődő szentmisét követően.

A hangfelvételt készítette: Visontai László
Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Diakónusszentelés:
Bonyhád -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Serbakow Tibor ötvösművész kiállításának megnyitója:
Pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnája -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 10. - 2023. 12. 10.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség