Jézus Krisztusról mint a szenvedő Istenről tartott katekézist Udvardy György megyéspüspök a Dóm Kőtárban március 28-án.

Kezdő gondolataként arra világított rá a főpásztor, hogy a szenvedő Isten kifejezés azt sugallhatja, mintha valami hiány mutatkozna meg Jézus személyében, hiszen maga a szenvedés olyasvalami, ami nem az Istenségre jellemző. Az Isten azonban Fiában valóságosan vállalta a szenvedést, ezért a kifejezés teljesen helytálló.

A tanítás elején Udvardy György Izajás könyvének próféciáját, a szenvedő szolgáról szóló elbeszélést olvasta fel a hallgatóságnak, majd rámutatott, hogy a szenvedést leíró szavak Jézusban lesznek valóságossá.

pusp katekezis web 20190328 2

„A szenvedés Jézus személyének szerves része. Minden a küldetésére irányul, így a szenvedés is. Nem lehet azt mondani, hogy ha más döntést hozott volna, ha ügyesebb lett volna, akkor a szenvedés nem lett volna az élete része. Az Atya szándékát hozza közel hozzánk, szenvedő Istenként is ebben az egységben kell róla beszélnünk.” – hangsúlyozta a főpásztor, majd a katekézis folytatásában a téma teológiai, ószövetségi megközelítését mutatta be, beszélt a szenvedéstörténet jelentőségéről, végül pedig azokat a mozzanatokat emelte ki Jézus életéből, amelyekben a szenvedés nagyon markánsan tetten érhető.

Áprilisban 25-én tart katekézist Udvardy György Jézus Krisztusról, a törvényhozóról.

Hanganyag (mp3)

Fotó: Loósz Róbert
A hangfelvételt készítette: Visontai László

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Máriagyűd -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség