2015. augusztus 7. és 9. között tartják a XIII. Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivált Abaligeten. Néhány éve hagyomány, hogy a fesztivál idején a vasárnapi szentmisén a fellépők valamelyike végzi a zenei szolgálatot. 2014-ben az amerikai Hickory Project gospel énekekkel segítette az istendicséretet. Idén augusztus 9-én, vasárnap 11 órakor a Hungarikum együttes közreműködésével mutatja be a szentmisét Cziglányi Zsolt plébános.


Az öt esztendeje alakult duó tagjai együtt megtalálták, amit korábban külön-külön kerestek: tisztán, levegősen előadni – a dal eredeti mondandójával egységben. Az együttes népdalokat, népdalfeldolgozásokat, istenes énekeket, saját dalokat és vers-megzenésítéseket játszik, tanítóik szellemiségében érlelt, letisztult formában. Megszólalásuk jellemzője a gyönyörű énekhang, hozzá méltó hangszeres kísérettel. Koncertjeik alatt a közönség örömmel fogadja a rég hallott, ismerős dallamok míves, a hagyomány jelentőségéhez méltó előadását. A kétszólamú ének akusztikus hangszerekkel – a megszólalás, az átgondolt harmonizáció és a hangszerelés – egyedivé teszi előadásaikat.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség