2014. december 1. - Advent I. hét hétfő
„Egy pogány százados járult Jézus elé, és így szólt: Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik. Jézus így felelt: Megyek és meggyógyítom.” (Mt 8,5-7)
Egy pogány ember, aki észrevette embertársát: nem ismerte Istent, nem voltak fennkölt szeretet-tapasztalatai, de volt egy természetes szemlélete, jó szíve, ami nem engedte elmenni észrevétlenül szolgája fájdalma mellett. Amikor találkozott az érdektelenség szűkre szabó korlátoltságával, túl tudott emelkedni rajta.
Nem csak szavaival szánakozott szolgáján, hanem kereste és megtalálta a segítség helyes módját. Ő, a pogány, az élő Isten Fiához fordult. Biztosan sokat hallott már Róla, és semmi kétsége nem lehetett afelől, hogy Jézus nem egy hozzá hasonló, hétköznapi ember. Nem tudta, de valószínűleg sejtette, milyen miliőbe lép most be, amikor Tőle kér segítséget. És vállalta: átlépett egy korlátot, talán szégyenkezve, talán szembehelyezkedve saját nézeteivel, talán megalázónak érezve, amit tesz – s ebből a passzív megalázott helyzetéből érlelődött meg az aktív alázatossága, amit tudatosan magára vállalt, amikor kimondta: Uram, nem vagyok méltó…
És mi érlelte meg ezt őbenne? Jézus feléje fordulása. Ugyanis a Mester is átlépett, sőt ledöntött közben egy falat: nem mondta, hogy küldetése csak Izrael elveszett fiaihoz szól, hanem átérezve a százados rendkívüli, készséges lelkületét, Ő is tett feléje egy lépést, mondván: „Megyek és meggyógyítom.”
Mi is korlátok között élünk, mert beszorítottuk magunkat közéjük. De ma tehetnénk egy kísérletet, vajon nem lenne-e szabadabb az életünk nélkülük! Próbáljuk meg nem meglátni a szétválasztó és magalázó falakat, és szívünk alázatával közelebb lépni ahhoz, aki – eddig úgy tűnt – megközelíthetetlen volt számunkra. És erre Jézus fog nekünk válaszolni, és azt mondja: Ma eljövök hozzád, és gyógyulást hozok neked!
