Hagyományteremtő szándékkal rendez találkozót a Pécsi Egyházmegye a közösségvezetőknek október 25-én, mivel Udvardy György pécsi megyéspüspök fontosnak tartja, hogy köszönetet mondjon és megerősítést adjon az egyházmegye területén szolgáló plébániai közösségeknek, lelkiségi csoportoknak.

szent mor puspokAz első találkozón pasztorális kérdések megvitatása után Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát tart előadást az irgalmasság szent évéről és a közösségek kiemelt szerepéről az egyház életében. 18.00 órától a főapát ünnepi szentmisét celebrál a székesegyházban, Udvardy György megyéspüspök jelenlétében.

Október 25. Szent Mór, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe. Szent Mór személye ezeréves kapocs a Panonnhalmi Főapátság és a Pécsi Egyházmegye között. Ő volt az első magyar származású pannonhalmi apát. A kereszténység terjesztésében és az egyházszervezésben elért eredményei elismeréseként Szent István király hívására 1036-ban Pécs második püspöke lett. Egyházszervezői munkáját Pécsen még három évtizedig folytatta, ezalatt lett teljessé a püspökség megszervezése, működésének kialakítása. Mór tiszteletének kultusza halála után is fennmaradt, nemcsak Pécsen, hanem Pannonhalmán is. Életszentségének hivatalos elismerése 1848-ban történt meg, amikor Boldog IX. Piusz pápa jóváhagyta és megerősítette a Pécsi Egyházmegyében folyamatosan meglévő nyilvános tiszteletét.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 december
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

A két pápa:
PPHF, Pécs, Hunyadi utca 11. -
2022. 12. 07. - 2022. 12. 07.
Roráté szentmise a székesegyházban:
Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház -
2022. 12. 08. - 2022. 12. 08.
Horvát advent:
Pécs, székesegyház -
2022. 12. 09. - 2022. 12. 09.
Férfitalálkozók - Tamási:
-
2022. 12. 09. - 2022. 12. 09.
Adventi gyertyagyújtás 3.:
Pécs, Széchenyi tér -
2022. 12. 10. - 2022. 12. 10.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség