November 20-án, Krisztus Király ünnepén bezárulnak a szent kapuk, véget ér az irgalmasság szent éve.

Ferenc pápa 2015. április 11-én kelt Misericordiae Vultus című bullájában azzal a céllal hirdette meg 2016-ra az irgalmasság szent évét, hogy „Az Egyház legyen Isten szavának visszhangja, amely határozottan és meggyőzően szólal meg mint a megbocsátás, a támogatás, a segítség, a szeretet gesztusa és szava . Soha ne fáradjon bele abba, hogy fölkínálja az irgalmasságot, és legyen mindenkor türelmes a megbocsátásban és a bátorításban. Szólaljon meg az Egyház által minden férfi és nő hangja, s bizalommal és szüntelenül ismételje: „Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és szeretetedről, mely örökkévaló" (Zsolt 25,6).

misericordiae vultus

Krisztus Király ünnepe az egyházi év lezárása, ilyenkor az egyház a megtestesült második isteni személy előtt tiszteleg. A megemlékezést XI. Piusz pápa rendelte el 1925-ben, a gondolat maga azonban nagyon régi, az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza. A filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás révén dicsőségbe emelt Krisztus méltóságát a királykoronázás jellegzetes mozzanataival írja le. Dr. Nyúl Viktor plébános ünnepi elmélkedését közöljük:

Rövid gondolatok Krisztus Király ünnepe kapcsán (2016. november 20.)

„Mindenható Istenünk, te öröktől fogva úgy határoztál, hogy szeretett Fiadban, a mindenség Királyában megújítasz mindent. Add, hogy az egész teremtett világ megszabaduljon a bűn szolgaságától, Fölségednek hódoljon, és szüntelenül dicsőítsen téged." (Részlet a szentmise könyörgéséből)

1. „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmaddal!" (Lukács-evangélium 23,42)
Az egyházi év utolsó vasárnapján Jézus Krisztust mint a világ és a történelem királyát ünnepeljük (vö. Kolosszei levél 1,13-20). Öröm az, hogy a sokszor változó világban, ő az az egyedüli állandó, aki szilárd viszonyítási pont marad az életünkben.
Jézus királyi méltósága, emberi szemszögből megdöbbentő módon, leginkább a kereszten mutatkozik meg (vö. 1 Korintusi levél 1,23-24), mivel a „kereszt-trónuson" tárul fel legteljesebben Isten szeretet-mivolta és hatalma, aki mindhalálig szeret minden embert (vö. Filippi levél 2,8; 1 János levél 4,9-10). Az ő királyi voltát nem a zsarnokoskodás, hanem a szeretet jellemzi (vö. Máté-evangélium 20,25-28). Ezt sejtve a jobb lator bizalommal fordul a gyenge, kiszolgátatott és meghurcolt Mesterhez, megemlékezést, életet, örök életet kérve tőle. Így mi is remélhetjük szilárdan, hogy Isten nem felejt el minket, mert ő a mi királyunk is, aki szeret bennünket. A megtérő lator imája legyen a mi rendszeres imádságunk is: fejezze ki Jézus iránti bizalmunkat, és azt a bizonyosságot, hogy ő győz!

2. „Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban." (Lukács-evangélium 23,43)
Megható azt látnunk, hogy Jézus a földi életének utolsó pillanatában is mások javán, üdvösségén tevékenykedett. Ő király tehát az irgalomban is, aki mindig kész megbocsátani! Továbbá Jézus a mennyország (a „paradicsom") királya is: neki van egyedül hatalma ahhoz, hogy elvezessen és bevezessen minket az örök boldogság hazájába: a mennyországba (vö. János-evangélium 14,6). Ez az életet, örök életet adó irgalmasság legyen számunkra is mindig remény- , megújulás- és örömforrás!

Dr. Nyúl Viktor plébános

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség