Minden karácsonykor püspöki szentmisére várják a híveket a pécsi székesegyházban: december 24-én este éjféli misére, december 25-én délelőtt pedig karácsonyi szentmisére. Mindkét alkalom kedvelt hagyomány a pécsiek életében. Udvardy György megyéspüspök a betlehemi pásztorok példáján keresztül a Jézusnak való hódolat fontosságát hangsúlyozta homíliájában.

Karácsony örömhíre az ünnepi szentmisén válik igazán élővé, kézzelfoghatóvá. A december 25-ei püspöki szertartáson Udvardy György a pásztorok szerepét emelte ki a betlehemi történetből. A megyéspüspök elmondta: fontos, hogy az ő példájukat követve mi is megtanuljunk hódolni Jézus előtt. Máger Róbert püspöki szertartó szerint karácsonykor az ember legalapvetőbb vágyai valósulhatnak meg.

karacsony unnepi mise szekesegyhaz web 20151225 29

„Mindenkit megérint valamilyen módon karácsony üzenete. Még ha pontos teológiai fogalmakkal nem is tudja megragadni ezt az üzenetet, az érzés szintjén minden emberben jelen van. Isten ilyenkor közelebb akar kerülni az emberhez. Márpedig az ember egyik legmélyebb vágya: közel kerülni az Istenhez. Karácsonykor Isten maga jön közénk." – emelte ki Máger Róbert atya.

Az irgalmasság szentéve alkalmából is jelentős az idei karácsony, amely Jézus születésén keresztül rávilágított az isteni irgalom lényegére.

„Az irgalmasság fogalma szorosan kapcsolódik karácsonyhoz. Hiszen a kiindulópont az, hogy Isten könyörült az emberen, megbocsátott neki és végtelenül szereti őt. Irgalmas hozzá, ezért jött el közénk, ezért testesült meg. Erről szól az egész üdvösségtörténet, a Szentírás kinyilatkoztatása: az Isten közeledik az ember felé, mert irgalmas, hűséges, és mert szereti az embert."

Máger Róbert hozzátette: napjaink felfokozott fogyasztói lázában sem felejthetjük el, hogy szeretetünk a legértékesebb ajándék, amit adhatunk egymásnak.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség