Ismét imára hívja a híveket a Szent Egyed Közösség. December 15-én, hétfőn 18.30-tól Udvardy György pécsi megyéspüspök is együtt imádkozik a közösséggel a Szentföld, Szíria, Irak és Ukrajna békéjéért.

„Azt mondjátok: Békesség testvéreimnek és neked, békesség házadnak, s békesség mindennek, amid van!” (1Sám 25,6) „Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk; az uralom az ő vállán lesz, és így fogják hívni nevét: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme” (Iz 9,5)

A Szent Egyed Közösség (Comunitá di Sant'Egidio) 1968-ban alakult Rómában. A Szentszék által elismert laikus közösség jelenleg a világ több mint 70 országában van jelen, köztük Magyarországon is.

Alapeszméje, lelkisége egyszerű: tagjai a mindennapi munka és családi élet mellett segítenek rászoruló, beteg, szenvedő embereket, és együtt imádkoznak, erőt és reménységet merítve Jézus példájából és tanításaiból. A világ különböző pontjain a Szent Egyed közösségek hátrányos helyzetű gyerekeket, otthonaikban magányosan vagy intézetekben élő időseket, fogyatékosokat, hajléktalanokat, nehéz sorsú cigány közösségeket segítenek, börtönben élő rabokat és AIDS-es betegeket látogatnak. A Közösség nagy álma Afrikáért az AIDS leküzdését célzó DREAM-program. A hajléktalanok és a bevándorlók számára sok városban működtetnek ingyenkonyhát, szociális központot, ahol a rászorulók jogi tanácsadást, egészségügyi ellátást, élelmiszer- és ruhaadományt vehetnek igénybe. A világ szegényeit leginkább sújtó globális problémák – éhezés, háborúk, környezetszennyezés – felszámolása érdekében a közösség összefogásra törekszik más vallású emberekkel, közösségekkel is.

A közösség alapítója, Andrea Riccardi gyakran ismételt mondása szerint a „háború minden szegénység szülőanyja”. A Sant’Egidio közösségek az Evangélium lelkületében és Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápák nyomában a béke követeként, szószólójaként fellépő Ferenc pápához kívánnak csatlakozni világszerte – így Pécsett is –, amikor minden hívőt és jóakaratú embert hívnak, hogy közösen kérjék a Békesség Urát, szerető hatalmával törje meg a gyűlölet és a pusztítás hatalmát az emberi szívekben, különösen ott, ahol egész közösségek, népek szenvednek a háborútól vagy etnikai konfliktusoktól.

Imádságukat a Lyceum Templomban  (Király u. 44.) tartják minden hónap harmadik hétfőjén, 18.30-tól.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Diakónusszentelés:
Bonyhád -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Serbakow Tibor ötvösművész kiállításának megnyitója:
Pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnája -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 10. - 2023. 12. 10.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség