DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0041

A kastély fejlesztésének záró rendezvénye

Lezárult a Pécsi Egyházmegye Püspökszentlászlói Kastély – Turisztikai Látogatóközpont, Zarándokház és Mindszenty –emlékhely a Mecsekben elnevezésű projektje. A projektzáró rendezvényt október 29-én a Püspökszentlászlói Kastély közösségi épületében tartotta a Pécsi Egyházmegye. A rendezvényen beszédet mondott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára és dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Püspökszentlászló történelmi emlékhely a Mecsekben, kastélya és temploma kiemelkedő későbarokk műemlék, a kastélypark arborétuma pedig kedvelt kirándulóhely. A középkori falucska modern története a török hódoltság után kezdődött, amikor Esterházy Pál pécsi püspök az elnéptelenedett település kápolnájának helyére templomot és nyári rezidenciát építtetett 1797-ben. Az épületet a 20. század legelején Zichy Gyula püspök felújíttatta. A II. világháborút követő években a falu iskolájában tanító Orsolya-rendi apácák éltek az épületben, a szerzetesrendek feloszlatása után pedig szerzetesnővérek szociális otthonaként szolgált egészen 1997-ig. 1955 későnyarán néhány hónapig a kastélyban tartották fogva Mindszenty József bíborost.

Több mint egy évszázad elteltével nyílt lehetőség a mindvégig egyházi tulajdonban álló épületek teljes felújítására. A környék gyönyörű természeti adottságai nem csupán a turistákat vonzzák ide, hanem a zarándokokat, lelkigyakorlatozókat is. A faluban jelen vannak a karmeliták, a jezsuiták pedig lelkigyakorlatos házat működtetnek. Az Egyházmegye is szeretné erősíteni jelenlétét és szerepét a településen, ezt szolgálja a most lezárult beruházás.

A felújítás terve 2011-ben fogalmazódott meg, a következő évben elkészült a pályázati anyag a szükséges engedélyekkel. 2013-ban az Egyházmegye elnyerte a DDOP pályázat támogatását. A projekt idén, kormánydöntés alapján 22 632 136 Ft többlettámogatásban részesült, így összesen mintegy 481 697 710 Ft-ból újulhatott meg a kastély és környezete. A projekt 95 százalékos támogatási intenzitású, így a teljes összeg 5% -át, azaz 24 084 886 Ft önerőt fordított a Pécsi Egyházmegye a beruházásra.

A beruházás kiterjedt a kastély és a vele egybeépült templom műemlék épületének teljes felújítására. Az épületben 4 nagyobb alapterületű, apartmanszerű zarándokszállást alakítottak ki a zarándokokat és látogatókat kiszolgáló étkező- és rendezvényteremmel együtt. A 31 369 000 Ft-os bútorbeszerzés révén új, a barokk időket idéző bútorokkal sikerült berendezni a kastély zarándokszobáit. Itt kap helyet a Mindszenty-emlékszoba és - kiállítás, továbbá az épület történetét, a püspöki nyaraló életét bemutató tárlat. A fejlesztésnek köszönhetően megújult a kastélyt és templomot összekötő folyosó, és helyreállították a templom szószékét is.

puspokszentlaszlo 20151021 72

A gazdasági melléképületek és a kastély udvara tavasztól a látogatók fogadására is szolgál. A kocsiszín és az istálló az átalakítás után is megőrizte 19. századi külsejét. Az istállóépületben kap helyet az épületgépészeti központ, ahol biomasszával, pellettel, fával lesz fűthető a teljes épületegyüttes. A kastély parkosított udvara szabadtéri rendezvények megvalósítására is alkalmas.

Az Egyházmegye a pályázatból megvalósuló beruházáson felül további felújításokat végzett Püspökszentlászlón. Az arborétum növényzetét, és fáit megújították, és rendbe tették a tavat is. Ezenkívül a kastély előtti szökőkutat felújították és üzembe helyezték.

Fotó: Loósz Róbert

 


 

 

2016. MÁJUS 1-ÉN NYÍLIK MEG A KIRÁNDULÓK SZÁMÁRA A PÜSPÖKSZENTLÁSZLÓI KASTÉLY

Püspökszentlászló a Mecsek egyik gyöngyszeme, kedvelt kirándulóhely. A kastélyt és a kápolnát Esterházy Pál László püspök építtette 1797-ben, később Hetyey Sámuel püspök renováltatta 1898‐ban, aki a belső átalakítások mellett helyreállíttatta a templomot és az emeleten található házi kápolnát, és ő létesítette az arborétumot.
A kastélyt és környezetét egy évszázad elteltével pályázati forrásokból és önerőből a pécsi egyházmegye teljesen felújította. Az építkezés befejeződött, az épület műszaki átadása és az épületek megáldása 2015. október 29-én megtörtént.
A felújított kápolna, a kastély, benne a Mindszenty-emlékszoba és a kastélytörténeti kiállítás megtekintésére 2016. május 1-től szeretettel várjuk Önöket.
A látogatók fogadásáig is gyönyörködhetünk a természeti környezetben, felismerve a teremtmények szépségében a Teremtő nagyságát és bölcsességét.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség