Újjászületett Püspökszentlászló történelmi emlékhelye. A Pécsi Egyházmegye 2013-ban nyert jelentős támogatást a Püspökszentlászlói Kastély – Turisztikai Látogatóközpont, Zarándokház és Mindszenty-emlékhely a Mecsekben című projektre, a munkálatok pedig most, 2015 őszén zárultak.

Az épületegyüttes renoválását részben uniós, részben kormányzati forrásból finanszírozták, így méltóvá válhatott történelmi és kultúrtörténeti jelentőségéhez. A kastély és kápolna, valamint a hozzátartozó arborétum kedvelt célpontja a turistáknak és a zarándokoknak is, története egészen a 18. századig nyúlik vissza.

A püspökszentlászlói kastély és kápolna a Mecsek kiemelkedő jelentőségű emlék- és zarándokhelye. Az épületegyüttes a későbarokk korban épült, 1955-ben itt raboskodott Mindszenty József bíboros, később pedig Orsolya-rendi apácák otthonául szolgált. A régóta esedékes felújításra a Pécsi Egyházmegye 2013-ban nyert részben uniós, részben kormányzati támogatást: a projekt zárórendezvényére október 29-én került sor.

puspokszentlaszlo atadas web 20151029 10Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára Püspökszentlászló kivételes szellemiségére és történelmi szerepére hívta fel a figyelmet.
„Lélekemelő pillanat ez. Több mint egy évszázad múltán megújul és gazdag tartalommal telítődik a püspökszentlászlói kastély, turisztikai látogatóközpontként fogadja az úton járókat, zarándokházként kínál megpihenést a vándoroknak és Mindszenty-emlékhelyként állít lelki mementót a szabadságharcos idők hercegprímásának." – mondta az államtitkár.

Dohóczki Péter, a Pécsi Egyházmegye gazdasági igazgatója a projekt bemutatása során elmondta: az épületegyüttes és az arborétum közel 500 millió forintból újult meg a Püspökszentlászlói Kastély – Turisztikai Látogatóközpont, Zarándokház és Mindszenty-emlékhely a Mecsekben című projekt keretében.

Udvardy György pécsi megyéspüspök hangsúlyozta: hálával gondol nemcsak az isteni gondviselésre, de a Püspökszentlászlón élt elődök munkájára és áldozatára is.
„A mélyen, az események mélyén ott van a nővérek áldozata, ott vannak az idekényszerített szerzetesközösségek, az imádság, és itt van Mindszenty bíboros szenvedése, áldozata és küzdelme is. Ebben az épületben benne van a magyar egyház történelme. Kicsiny formában, de mégis a maga teljességében." – fogalmazott megnyitó beszédében a főpásztor.

Az ünnepség során a vendégek megnézhették a megújult kastélyt és kápolnát, majd a megyéspüspök megáldotta a megújult objektumokat.

A beruházásnak köszönhetően a kastély és a templom teljes épületét felújították, a kastélyban zarándokszállást és rendezvénytermet alakítottak ki, valamint emlékszobát Mindszenty József bíborosnak. A barokk kort idéző bútorok történelmi hangulatot kölcsönöznek az épületnek, amely immár méltó eleganciával várhatja a feltöltődni vágyó látogatókat.

Fotó: Loósz Róbert

 


 

2016. május 1-én nyílik meg a kirándulók számára a püspökszentlászlói kastély

puspokszentlaszlo 20151021 89 bk

Püspökszentlászló a Mecsek egyik gyöngyszeme, kedvelt kirándulóhely. A kastélyt és a kápolnát Esterházy Pál László püspök építtette 1797-ben, később Hetyey Sámuel püspök renováltatta 1898‐ban, aki a belső átalakítások mellett helyreállíttatta a templomot és az emeleten található házi kápolnát, és ő létesítette az arborétumot.
A kastélyt és környezetét egy évszázad elteltével pályázati forrásokból és önerőből a pécsi egyházmegye teljesen felújította. Az építkezés befejeződött, az épület műszaki átadása és az épületek megáldása 2015. október 29-én megtörtént.
A felújított kápolna, a kastély, benne a Mindszenty-emlékszoba és a kastélytörténeti kiállítás megtekintésére 2016. május 1-től szeretettel várjuk Önöket.

A látogatók fogadásáig is gyönyörködhetünk a természeti környezetben, felismerve a teremtmények szépségében a Teremtő nagyságát és bölcsességét.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 január
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Ökumenikus imahét:
Pécs -
2021. 01. 17. - 2021. 01. 24.
Önkéntes beteglátogatók képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 01. 23. -
Szabadegyetem a NEK jegyében - ELMARAD:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 01. 27. -
Igazgatói értekezlet - közoktatás:
Tamási -
2021. 01. 29. - 2021. 01. 29.
Megszentelt élet napja:
gimnáziumokban -
2021. 02. 02. - 2021. 02. 02.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi