Erdő Péter bíboros Egészségügyi témák a középkori egyházjogban címmel tartott előadást az Egészség-Akadémia programjának keretében a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában.

Erdő Péter bíboros

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának szervezésében 2008-ban indult el az Egészség-Akadémia program, amely iránt azóta is töretlen az érdeklődés.

A sorozat előadásainak és az azokat követő beszélgetések célja, hogy az emberek érdeklődésüknek megfelelően bővíthessék tudásukat a testi, lelki, szellemi egészséggel, valamint egészségmegőrzéssel kapcsolatos kérdésekben. Minden évben havi egy-egy előadást szerveznek a tavaszi és az őszi hónapokban, így évente 6-7 előadás hangzik el.

A felkért előadók többségében a hazai és nemzetközi tudományos élet ismert és elismert professzorai, vezetői. Az előadások időtartama 30-40 perc, ezt követi a hallgatóság kérdései alapján zajló beszélgetés. Az előadások felvezetője és a beszélgetések moderátora Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora.

Erdő Péter bíboros Egészségügyi témák a középkori egyházjogban című előadását teljes terjedelmében itt közöljük.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 május
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Papszülők találkozója:
Dóm Kőtár, Pécs -
2023. 05. 31. - 2023. 05. 31.
Pedagógusnap:
Szent Mór Iskolaközpont -
2023. 06. 02. - 2023. 06. 02.
Szentháromság búcsú:
Sellye -
2023. 06. 04. - 2023. 06. 04.
Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség