2014. december 20. 

„Ne félj, Mária, kegyelmet találtál Istennél” (Lk 1, 26-38)

Mária lelkében zavar támadt az angyal szavaira (Lk 1,29), s ebből a hirtelen jött, belső zavarból Gábriel főangyal kiérzi a félelmet. Azt hiszem, alapvetően két fajtáját különböztethetjük meg a félelemnek. Egyrészt van a természetes félelem, ami egy hirtelen támadt, megrettenést kiváltó esemény hatására jön létre, ahol az ember átérzi kicsiségét és gyengeségét a helyzet adta kihíváshoz képest. Emellett ott van az a másik félelem-tapasztalatunk is, amely a kompromittált lelkiismeret zavarából fakad, amikor rejtegetni kezdjük bűnösségünket, meghasonlott értékrendünket, és félünk, hogy kiderül valami, amit nem szeretnénk…

Mária félelme az egészséges hitű embernek az Úrral szembeni természetes kicsiség-tudatából fakadt, félelme tiszta és őszinte: egész lényét átjárta az alázat az Úr előtt, és most, az angyal üzenete hatására emiatt rendül meg egész mivoltában, hiszen az Úr „rátekintett szolgálója alázatosságára”. (Lk 1, 48).

„Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél” – oszlatja el evangéliumával, azaz örömhírével ezt a félelmet az angyal, mert most a kérdés nem az, hogy van-e bennem, mellettem helye az életemben Istennek, hanem az, hogy el merem-e hinni: Isten be fogja érni azzal a kevéssel is, amit kicsiségemben neki a hitem nyújtani tud belőlem. „Ne félj, Mária!” Most Isten kér bebocsátást az embertől, vagyis szeretetet, s mert Mária alázatos, Isten tudja, hogy képes a szeretetre, mert valakit csak akkor tudunk igazán és jól szeretni (vagyis úgy, ahogyan az neki is jó), ha alázatosak vagyunk vele.

Nem kell Istentől félni, ha szeretjük őt, akár azzal a kevéssel is, ahogy mi tudunk szeretni. Ő, a szeretet Istene (vö. 1 Jn 4, 8. 16) mindig szeretettel lép az emberhez, és csak szeretetet vár válaszként tőlünk.

Egy középkori himnusz szerint Isten és Mária találkozása olyasmi lehetett, mint amikor egy lakás ablaküvegén átsüt a nap fénye: a szobát betölti a melegség és a fény, és közben sem az ablak nem sérül meg a nap sugarától, sem a napsugár az ablak üvegétől. Isten szűzi szeretete megőrizte Mária szüzességét – a szeretet Istenének egyszülött Fia a szűz Mária fiává is lett. Sohase féljünk Istentől!

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség