Zsúfolásig megtelt az alsószentmártoni templom december 18-án. Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott szentmisét a faluban és áldotta meg a részben önerőből, részben egyházmegyei forrásból megújult plébániaépületet. Lankó József alsószentmártoni plébános hosszú évek óta folytat elhivatott missziót a nehézsorsú gyerekekért.

alsoszentmarton 09Az alsószentmártoni tanoda évek óta kínál lehetőséget a kikapcsolódásra és a tanulmányi felzárkózásra a hátrányos helyzetű, többségében roma származású gyerekeknek. A tanodát működtető Szent Márton Caritas Alapítvány értékrendjét a keresztény szellemiségre épülő elfogadás és szeretet határozza meg. Gyurka Zsolt tanodavezető szerint a gyerekek viselkedésükben, gondolkodásmódjukban is sokat fejlődtek a tanodának köszönhetően.

„A gyerekekkel hatalmas eredményeket érünk el. Fantasztikus érzés például, hogy bárhová elvisszük őket, sosem kell szégyenkeznünk a viselkedésük miatt. Mindig, mindenhol – moziban, színházban – rengeteg dicséretet kapunk. Jólesik nekünk, hogy ilyen szépen viselkednek, ilyen kedvesek és udvariasak a gyerekek." – mondta Gyurka Zsolt, az Alsószentmártoni Tanoda vezetője.

A tanodát működtető alapítvány elnöke Lankó József alsószentmártoni plébános, aki régóta tartja céljának a nehézsorsú gyerekek segítését és közösségük kiépítését. A hitélet az egész falu számára nagyon fontos. December 18-án az alsószentmártoni plébánia megújulását ünnepelte a település: a szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálta.

„Szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, legfőképpen Józsi atyáét. A Jóisten áldjon benneteket! Adjuk át magunkat az adventi várakozásnak: nem magunkat ünnepeljük, még csak nem is bizonyos eredményeket, hanem azt az Istent, aki közénk akar jönni." – hangsúlyozta Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Az alsószentmártoni plébánia azért is tölt be fontos szerepet a Pécsi Egyházmegyén belül, mert itt szervezik a térség számos aprófalvának hitéletét.

Lankó József plébános elmondta:

„Alsószentmárton a legutóbbi egyházmegyei rendezési terv szerint központi plébánia lett, huszonegy falu hitéletének központja. Fontos hely. Így van esélyünk arra, s reméljük is, hogy a plébánia hosszútávon fennmaradhat."

Az alsószentmártoni templom zsúfolásig megtelt a püspöki szentmisén. Mielőtt megáldotta a megújult plébániát, a főpásztor az adventi várakozás lényegéről és a karácsony valódi üzenetéről beszélt az alsószentmártoni híveknek.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség