Január 16-án tartotta farsangi összejövetelét a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia. A fiataloknak szervezett jelmezes mulatságra több mint száz gyerek volt kíváncsi, az eseményt Pavlekovics Ferenc Pécs-kertvárosi plébános vezetésével a hitoktatók és szülők szervezték.

A farsangot a Kapronczai Művészeti Iskola táncosai nyitották meg, ezt követte a jelmezbe öltözött gyerekek felvonulása.

kertvarosi farsangi bal 2016 02

A kora délutáni batyusbálra fiatalokat vártak: több mint száz gyerek érkezett a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia farsangjára. A karácsonyi szünet után nem könnyű visszaszokni az iskolába és újrakezdeni a hétköznapokat, így a gyerekek minden alkalmat nagyra értékelnek, amikor játszhatnak és ünnepelnek, hangsúlyozták a plébánia hitoktatói és a szervezésben közreműködő szülők.

Oratics József hitoktató elmondta:

„Fontos, hogy közösségben, együtt ünnepeljünk. A mai világban erre nagyon nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Jó otthonról kimozdulni és együtt lenni."

A szülők közül sokan évek óta kísérik gyerekeiket a kertvárosi farsangokra. Az összeszokott közösség pedig a fiatalok életét is értékesebbé, biztonságosabbá teszi.

Mánfainé Récsei Tímeának két gyermeke is a hittanos közösséghez tartozik:

„Azok a gyerekek vannak itt, akik együtt járnak hittanórákra és együtt táboroznak nyáron. Most sem csak a jelmezes felvonulás a lényeg, hanem a találkozás öröme, amelyben egyúttal feleleveníthetik a nyári élményeket is."

kertvarosi plebania bal web 20160116 13

Berecz Tibor diakónus tavaly nyáron fejezte be római tanulmányait és kapcsolódott be a kertvárosi plébánia életébe. Szerinte a nevelőkkel való oldott együttlét is sokat jelent a gyerekeknek. A diakónus, hitoktató hozzátette:

„Örülnek, játékot látnak benne, az egymással és a velünk, hitoktatókkal való kötetlen együttlét örömét. A családok, a szülők szintén tudnak egymással találkozni."

A batyusbált a Kapronczai Művészeti Iskola táncosai nyitották meg.

A batyusbált a Kapronczai Művészeti Iskola táncosai nyitották meg, ezt követte a gyerekek jelmezes felvonulása és bemutatkozása. Az esti felnőtt farsangot Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg.

Fotó: Loósz Róbert

2019 szeptember
M T W T F S S
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Ars Sacra Fesztivál:

2019. 09. 15. - 2019. 09. 22.
Áldoztatók és igeliturgiát tartók képzése:
Magtár Látogatóközpont
2019. 09. 21. - 2019. 09. 21.
Püspöki katekézis:
Dóm Kőtár
2019. 09. 26. -
KATTÁRS:
Pécs, Dóm tér
2019. 09. 27. - 2019. 09. 29.
Közösségek Ünnepe:
Pécs, Dóm tér
2019. 09. 28. - 2019. 09. 28.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi