Folytatódnak a püspöki iskolalátogatások februárban is. A tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola kis létszámú osztályokkal és sok hátrányos helyzetű diákkal működik, így az oktatás-nevelés és az evangelizáció mellett a szociális védelem és gondoskodás is fontos feladata az intézménynek.

Február 1-jén a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskolában ismertette az új köznevelési stratégiát Udvardy György megyéspüspök. Az intézményben végzett felmérés eredményeit és az új nevelési-gazdálkodási tervezetet Tolnán is Lampek Kinga fejlesztési igazgatóval és Sümegi József egyházmegyei tanfelügyelővel mutatta be a főpásztor.

Kleinné Hága Györgyi, a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola intézményvezetője elmondta:

„Az iskoláknak nagyon hasznos a TÁMOP pályázat. Hatalmas segítséget kapunk a fenntartótól: irányt mutat, hogy a megkezdett úton hogyan haladjunk tovább, és eligazít, hogy a ránk bízott gyerekeket minél jobban tudjuk fejleszteni. A gyerekeken keresztül pedig a családokat is segíthetjük."

oktatasi palyazat beszamolo tolna web 20160201 25

Az intézményvezető hozzátette: az iskola régóta küzd a csökkenő diáklétszám problémájával és a szociális nehézségekkel. A hátrányos helyzetű gyerekeket nemcsak tanítani kell, de lelki és szociális támogatásra is szorulnak. A kis létszámú osztályokba sok törődésre vágyó diák érkezik, akiknek a hitre nevelése is nehezebb, ám annál értékesebb feladat. A pedagógusok között újra és újra felvetődik a kérdés, hogyan érdemes megszólítani ezeket a gyerekeket.

Kollerné Illés Gabriella, az iskola tanára hozzátette:

„Mindenképp az iskolában kialakult szokásrenddel, a hagyományainkkal kell megszólítanunk a gyerekeket. Nagyon fontosnak tartom a nyári cserkésztáborunkat, amelyet most már tizennegyedik éve szervezünk meg, és amely ezekre az értékekre épül. A gyerekek sokat emlegetik a tanév során is; a tábort jó lépésnek tartom a jó felé vezető úton."

Udvardy György megyéspüspök hangsúlyozta: fontos, hogy az iskola ne hátrányként élje meg azokat a kihívásokat, amelyekkel a diákok nehéz társadalmi helyzete miatt szembesül. A pedagógusok munkája ugyanis épp ebben kapcsolódik össze az egyház missziójával, amely a legszegényebbeket is fel akarja emelni.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség