Február 1-jén Szekszárdra, a Szent József Iskolaközpontba is ellátogatott Udvardy György megyéspüspök. A főpásztor nemcsak az iskola, hanem az intézményhez tartozó Szent Rita Katolikus Óvoda munkatársainak is bemutatta az új katolikus köznevelési stratégiát.

A szekszárdi Szent József Iskolaközpontban is bemutatta az új katolikus köznevelési stratégiát Udvardy György megyéspüspök, Lampek Kinga fejlesztési igazgató és Sümegi József egyházmegyei tanfelügyelő: a jövőben nemcsak az oktatás és a hitre nevelés folyik összehangoltan az egyházmegye iskoláiban, hanem a gazdálkodás is.

oktatasi palyazat beszamolo szekszard web 20160201 3

„Ez jó kezdeményezés, a folytatásától pedig azt reméljük, hogy a jövőben a pedagógusok is találkozhatnak a különböző intézményekben tanító kollégákkal – akár munkaközösségi, akár más szakmai szinteken –, és így lehetőség nyílik a tapasztalatcserére. Ha az intézmények hatást gyakorolhatnak egymásra, a pozitív tapasztalatok nyomán az arculatuk is változáson mehet keresztül." – mondta Fodor Mihályné intézményvezető-helyettes.

Az iskolaközpont tagintézménye a Szent Rita Katolikus Óvoda is, így a találkozón az óvoda munkatársai is részt vettek. Szilyné Simon Ágnes óvodavezető elmondta: az intézmény kezdettől fogva eredményesen működik, de hiányzott az együttműködés más katolikus óvodákkal.

„Korábban egyedül voltunk, a Pécsi Egyházmegyének két óvodája volt. Tolna megye jelenleg is egyetlen katolikus óvodája vagyunk, de az elszigetelődés ezzel a TÁMOP pályázattal megszűnt. Nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki egymással: a hat óvoda vezetői, pedagógusai gyakrabban találkoztak és megosztották egymással a jó gyakorlatokat, szokásaikat, a különböző rendezvényeket, és ez óriási segítség nekünk." – tette hozzá Szilyné Simon Ágnes, tagintézményvezető, a szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvodától.

Bacsmai László szekszárdi esperes, az intézmény püspöki biztosa kiemelte: fontos az egyházmegyei iskolák összefogása, hogy az oktatásban és az egész ember nevelésében is a lehető legjobbat tudják nyújtani.
„Megváltozott az a gyakorlat, hogy mindegyik iskola saját maga csinálja a dolgait úgy, ahogy tudja, kisebb-nagyobb sikerrel. Most összefogással, egymással egyeztetve, erőinket egyesítve próbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, hogy az oktatás terén is, de nevelés terén mindenképpen az elsők között legyünk." – mondta a püspöki biztos.

Január eleje óta, az új köznevelési stratégia elfogadása után Udvardy György főpásztor végiglátogatja az egyházmegye iskoláit és óvodáit, hogy ismertesse a projektet. A látogatások kilencedik állomása volt a szekszárdi intézmény.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség