A „The History of Human Freedom and Dignity in Western Civilization" elnevezésű projekt tizennégy doktori helyet biztosít fiatal tudósoknak, akik a nyugati kultúrát meghatározó emberkép kialakulásával, változásaival kapcsolatban folytatnak tudományos kutatásokat. A program elsősorban teológiai és filozófiai hagyományok vizsgálatát jelenti, fókuszban a modern nyugati emberképet megalapozó keresztény teológiai antropológiával, amelynek alakulását mélyen befolyásolta két korai teológus, Órigenész és Szent Ágoston illetve az ő recepciójuk. A kutatás az ókeresztény gyökerektől a kortárs teológiai és filozófiai antropológiákig tizennégy nagyobb területet ölel fel, és kifejezett célja, hogy a humántudományok kutatásait a gyakorlat számára tegye elérhetővé és hasznosíthatóvá. A humántudományok művelői (filozófusok, történészek, teológusok) ezért szorosan együttműködnek társadalomkutatókkal, egyházakkal, könyvkiadókkal és non-profit szervezetetekkel.

Augusztus 22-24 között a témavezetők és a doktori hallgatók műhelyszemináriumokon vettek részt Canterburyben.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2017 december
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Pécsi Advent:
Pécs
2017. 12. 12. - 2017. 12. 24.
Ciszterci Nevelési Központ – Adventi Zenés Áhítat:
Pécsi Székesegyház
2017. 12. 12. -
Agócsy László Alapfokú Művészeti Iskola adventi hangversenye:
Dóm Kőtár
2017. 12. 12. -
Kuti Ágnes, Benke József és Kovács Szilárd adventi hangversenye:
Pécsi Székesegyház
2017. 12. 12. -
A Liszt Ferenc Zeneiskola adventi növendékhangversenye:
Dóm Kőtár
2017. 12. 13. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi