Tájékoztatás a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatban

 

A Római Katolikus Egyház evangéliumi küldetéséből, elkötelezettségéből fakadóan nagyon jelentős figyelmet szentel a gyermek- és ifjúságvédelem ügyének a katolikus intézményekben, működésének egész területén. Hazánkban ehhez nagy segítséget nyújt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2014-ben megjelent Irányelvek a kiskorúak védelmében című anyaga, amely alapján elkészültek az egyházmegyék gyermek- és ifjúságvédelmi szabályzatai. A Pécsi Egyházmegyében is megtörténtek a megfelelő lépések e területen. Az intézményi szabályzatokhoz kapcsolódóan a gyermek- és ifjúságvédelem területére vonatkozóan főpásztori rendelkezés[1] született 2016-ban, továbbá az intézményvezetők erre vonatkozó képzésen vettek részt.

A gyermek- és ifjúságvédelem ügyében a hazai egyházi dokumentumokon kívül irányt mutatnak az Apostoli Szentszék Katolikus Nevelési Kongregációjának legutóbbi dokumentumai[2], a Pápai Gergely Egyetem Gyermekvédelmi Központjának megnyilatkozásai[3], és a különféle pápai megnyilatkozások[4].

A pápai megnyilatkozások közül kiemelkedik Őszentsége Ferenc pápa Vos estis lux mundi („Ti vagytok a világ világossága”)[5] címmel 2019. május 7-én kiadott motu proprioja, mely a gyermek- és ifjúságvédelem területén új szabályokat tesz közzé. A rendelkezés célja, hogy még hatékonyabban megelőzze és megakadályozza az Egyházon belüli szexuális visszaéléseket, különösen a kiskorúakkal és kiszolgáltatott személyekkel szemben. A Szentatya új szabályozást vezetett be a zaklatás és az erőszak jelzésére. Ezentúl minden egyházmegyében könnyen elérhető módon lehetővé kell tenni, hogy bárki jelezhesse az ilyen eseteket, s azokat gyorsan és hatékonyan kivizsgálják.

Ennek megfelelően 2019. június 12-én a Pécsi Egyházmegyében is felállításra került a szexuális visszaélések jelzésével foglalkozó egyházmegyei bizottság, mely egyházi személyekből, pszichológus, pszichoterapeuta szakértőből és jogi szakértőből áll.

Bejelentés

Az alábbiak szerint bejelentést tehet az Önt ért vagy az Ön által megtapasztalt szexuális jellegű visszaélésekről, melyek a Pécsi Egyházmegyéhez kötődő intézményekben, az egyházmegye területén belül fordultak elő.

Nyomatékosítjuk azonban, hogy a világi jog szerint bűncselekménynek számító eseteket a rendőrségen kell bejelenteni.

Milyen eseteket lehet itt bejelenteni?

Mindazokat az Önt ért vagy az Ön tudomására jutott szexuális jellegű visszaéléseket, melyek egyházmegyénk területén, illetve az egyházmegyénkhez kötődő intézményekben fordultak elő.

Szexuális jellegű visszaélésnek számít:

1. Valakinek erőszak vagy fenyegetés, illetve tekintéllyel való visszaélés által arra kényszerítése, hogy szexuális cselekményt hajtson végre vagy szenvedjen el.

2. Szexuális cselekmény végrehajtása kiskorúval vagy kiszolgáltatott személlyel.

3. Gyermekpornográfiát tartalmazó anyag előállítása, felajánlása, forgalmazása vagy birtoklása, akár telekommunikációs és informatikai úton, csakúgy, mint kiskorú vagy kiszolgáltatott személy pornográf forgatásban való részvételre csábítása vagy rábírása.

Kiskorúnak számít az, aki a 18. életévét még nem töltötte be vagy a törvény erejénél fogva annak számít.

Kiszolgáltatott személy az a személy, aki beteg, fizikailag vagy pszichésen korlátozott, vagy személyes szabadságától meg van fosztva, ami által ténylegesen vagy alkalmilag, a felfogás vagy a cselekvés képességében, de legalábbis a sérelem elleni ellenállás képességében korlátozott.

Gyermekpornográf anyag: bármely kiskorú személy ábrázolása, függetlenül az eszköztől, amelyet a kifejezett szexuális cselekmény során felhasználtak, legyen az valós vagy szimulált, vagy kiskorúak nemi szerveinek ábrázolása túlnyomórészt szexuális célból.

Szexuális cselekmény a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul.


Hogyan tehetek bejelentést?

Az Önt ért vagy tudomására jutott szexuális jellegű visszaélésről bejelentést tehet:

   1. Az online bejelentő űrlapon

A bejelentést a lenti űrlapon, kizárólag adatai megadásával, illetve az Ön által sérelmesnek talált eset rövid leírásával teheti meg.

A bejelentés lehetőség szerint tartalmazzon minden szükséges részletet: a cselekmény helyét és idejét, a részt vevő vagy informált személyeket, valamint minden más körülményt, amelyek segíthetik a cselekedet pontos megítélésének biztosítását.

   2. Postai levélben

A bejelentést a Pécsi Egyházmegye Püspöki Irodájának címezve az alábbi címre küldött levélben is megteheti: 7621 Pécs, Dóm tér 2.

Mi történik, ha bejelentést teszek?

Az Ön online bejelentését egy világi- és egyházi személyekből álló szakértői csoport fogadja, és kapcsolatot kezdeményez majd Önnel annak érdekében, hogy az Ön által bejelentett ügy részleteit személyes meghallgatás keretében megvizsgálja. A kapcsolatfelvételhez és a meghallgatáshoz nélkülözhetetlen az Ön személyes közreműködése.

A bejelentés kivizsgálása a Pécsi Egyházmegye erre vonatkozó eljárási rendje szerint történik (lásd lentebb).


Hol kérhetek további felvilágosítást?

Az eljárással kapcsolatos további kérdéseket a Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein! e-mail-címen lehet feltenni.

 

Eljárásrend 

A Pécsi Egyházmegye eljárási rendje bántalmazás vagy visszaélés gyanúja esetén különös tekintettel a kiskorúak vagy állapotuknál fogva kiszolgáltatott személyek védelmére 

1. Amennyiben a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő intézményben (plébánia, oktatási, szociális intézményekben egyaránt) bántalmazás vagy a fentebb felsorolt dokumentumokban meghatározott visszaélések gyanúja merül fel, úgy akár az érintett személy vagy hozzátartozója, de olyan személy is, akinek közvetett tudomása van az adott cselekményről, az Egyházmegye főpásztora által e célból létrehozott, világi és egyházi személyekből álló szakértői bizottsághoz fordulhat az alábbiakban megjelölésre kerülő és kifejezetten e célra létrehozott elektronikus űrlapon keresztül.

2. A bejelentés alapján, amennyiben az nyilvánvalóan nem alaptalan, a bizottság vizsgálati eljárást indít, amelynek célja a releváns tényállás lehető legszélesebb körű és legalaposabb feltárása, továbbá a tényállást megalapozó tárgyi és személyi körülmények értékelése. Ezen eljárás keretében a bizottság tanú meghallgatást foganatosít, személyesen meghallgatja a bejelentőt, az ügyben érintett sérelmet szenvedett személyt, a visszaéléssel gyanúsított személyt és szükség esetén egyéb bizonyítási cselekményt foganatosít.

3. A bizottság összetételéből adódóan a világi jog vonatkozásában mind büntető, mind polgári jogi szempontból iránymutatást ad a sértettnek, továbbá pszichológiai tanácsadás keretében ugyancsak iránymutatást ad az igénybe vehető szakértői, orvosi segítségről.  Indokolt esetben, például ha az ügy tárgyi súlya, vagy bonyolultsága indokolja, a bizottság további szaktanácsadókat, szakértőket vehet igénybe, amelynek költségeit az Egyházmegye viseli.

4. A vizsgálat megindításáról és eredményéről a bizottság tájékoztatja a visszaéléssel gyanúsított személyt. Indokolt esetben amennyiben a bejelentés tárgyává tett cselekmény alapján a bizottság megítélése szerint indokolt a cselekménnyel gyanúsított személy távoltartása a tevékenység helyétől, úgy a bizottság kezdeményezi haladéktalanul az Egyházmegye főpásztoránál, hogy ideiglenes intézkedéssel az adott oktatási, szociális intézmény az ügyben érintett személyt tevékenysége alól időlegesen, de maximum a vizsgálati eljárás befejezéséig függessze fel. A vizsgálati eljárás eredményeként a bizottság összefoglaló jelentést készít az Egyházmegye főpásztora részére, amelyben javaslatot tehet egyéb világi hatósági eljárások kezdeményezésére.

5. Az eljárás eredményéről egy összefoglaló tájékoztató kerül megküldésre a sérelmet szenvedett félnek, amelyben tájékoztatást kap a polgári, esetleg büntetőjogi vagy egyéb igénybe vehető közigazgatási eljárások lehetőségéről.

6. A jelen eljárásrend szerint lefolytatásra kerülő vizsgálati eljárás nem pótolja, nem helyettesíti, nem egészíti ki a cselekmények kapcsán indítható más, világi hatóságok előtti eljárásokat.

7. A bizottság eljárása és az esetleges meghallgatások nem nyilvánosak.

8. A bejelentést és a személyes meghallgatás során keletkezett jegyzőkönyvet az egyházmegye a világi és egyházi törvények szerint diszkréten kezeli az érintettek védelme érdekében. Ha azonban az ügy megkívánja, a főpásztor továbbíthatja az arra illetékes világi hatóságoknak.

9. A bizottság a vizsgálati eljárás eredményéről az 5. pontban foglalt tájékoztatón túl nem adhat tájékoztatást vagy információt további személyeknek, szervezeteknek. Ha azonban az ügy megkívánja, a főpásztor a jelentést továbbíthatja az arra illetékes világi hatóságoknak.

10. A bizottság eljárásának a határideje 60 nap, amely indokolt esetben, egy ízben további 60 nappal meghosszabbítható. A határidő kezdő időpontja a hatályos bejelentés megtételét követő napon kezdődik.

 

Tovább a bejelentő űrlaphoz

 

[1]  835/2016

[2] http://www.vatican.va/roman_curia/congregations/ccatheduc/index_it.htm

[3] https://childprotection.unigre.it

[4] http://www.vatican.va/holy_father/index_it.htm

[5] http://w2.vatican.va/content/francesco/en/motu_proprio/documents/papa-francesco-motu-proprio-20190507_vos-estis-lux-mundi.html