Számos olyan katolikus szokás, tárgy vagy hagyomány van, amelyek napjainkban már kevéssé érthetőek – a tradíció miatt a hívek többsége megtartja azokat, ám valódi jelentésüket nem árt tisztázni. A szentelmények között például a szentelt vízről, szentképekről, szobrokról, érmékről, a skapuláréról, ereklyékről beszélt a főpásztor, továbbá a csodák kérdéséről, angyalok szerepéről osztotta meg gondolatait. Ezek a vallási szokások nem feltétlenül a liturgiához kapcsolódnak, hanem az emberek mindennapjaiban jelentkeznek.

„Generációról generációra adjuk át hagyományainkat, a vallási hagyományokat is. Ha megismertetjük az utánunk következő generációt egy öltözködési formával vagy étkezési szokással, fontos, hogy annak a jelentését, a lényegét is adjuk át. Így a vallási szokásaink lényege, hogy a hagyományokban megjelenő tárgyak a hitünkben megerősítve Istenre irányítják a figyelmünket.” – összegezte a főpásztor.

A katekézis teljes hanganyaga itt érhető el.

A püspöki katekézis április 26-án folytatódik a Székesegyházban 18.00 órakor kezdődő szentmisét követően a Dóm Kőtárban.