Udvardy György megyéspüspök ezentúl tíz alkalommal beszél a hívőknek a tízparancsolatról úgy, hogy azt aktuális és morális kérdésekkel állítja párhuzamba.

Dóm-kőtár főbejáratA katekézis az egyház kiemelt feladata, amellyel segít a hívőknek a jobb megértésben, befogadásban és döntésben. Már most nagy érdeklődés övezte azt a bevezető előadást, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott felnőttek számára.

Ezekben a találkozásokban – összesen tíz alkalommal – az egyház alapvető tanítását veszik majd sorra. Morális kérdések, hittételek és olyan kérdések kerülnek elő, amelyek a mindennapi életből kiváltják az érdeklődést és a hit válaszát kívánják – mondta Udvardy György megyéspüspök.

„Az idei esztendőben szeretnénk a parancsolatokról beszélni. Szeretném, ha az egyház aktuális kérdései kerülnének elő, és ezeket vizsgálnánk meg Jézus személyével. Azért, hogy megismerjük egyházunk tanítását, és azért is, hogy el tudjunk igazodni életünk dolgaiban, hisz mindkettő fontos. Nagyon sokszor tudjuk a tanítást, de nem tudjuk, hogyan kell alkalmazni azt" – fogalmazott a főpásztor.

Az egyház katekézise az alapvető hitigazságokat foglalja össze, részben intellektuális, részben egzisztenciális megközelítéssel. Ezen alkalmakra az egyház tagjait, valamint azokat az érdeklődőket is várják, akik számára fontos a folyamatos megújulás Jézus tanításain, személyén keresztül. A katekézisek után agapé keretében nyílik lehetőség a találkozásra, beszélgetésre. 


Hanganyagok

A hanganyagokat készítette: Visontai László