Püspöki szentmisével kezdődött a házasság hete Pécsett. Február 11-én, a házasság világnapján több százan ünnepeltek együtt Pécsett és az egyházmegye több településén.

hazassag hete nyito web 20170211 13A házassági köteléket prófétai köteléknek nevezte homíliájában Udvardy György pécsi megyéspüspök. A főpásztor a házasság világnapján elmondta:
„Bizalom nélkül az ember nem tud jól látni: a helyzetét, önmagát, a kapcsolatát és a házasság szentségét sem. Isteni bizalom nélkül nincs jövő, elköteleződés és a hűség öröme. Isten ígérete, hogy ő helyrehozza azt, amit az ember elrontott. Bajban a bizalmát veszített ember van, és a bizalmat csak Isten tudja helyreállítani. A házastársak kimondott hűség szavát elfogadja és megerősíti, és soha nem vonja vissza a bizalmát, a hűségét, nem mond le az emberről, a szövetségről, egyetlen házaspárról sem. Isten emberről alkotott elgondolása jó, ehhez adja a maga szövetségi hűségét, és bízik abban, hogy az ember képes erre hűséggel válaszolni. Ez a mai ünnep erősítsen bennünket, hogy az Isten hűsége jó, az Istennel való bizalmi kapcsolatra építjük a házasság szentségét. A mai napon a házasságra úgy tekintünk, mint Isten bizalmának jelére. Két ember szövetsége önmagánál többre, az isteni szövetségre utal."

A Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája Dunaföldváron, Szekszárdon, Szigetváron, Dombóváron, Máriagyűdön és Mohácson szervez programokat a házasság hetében. A családreferatúra munkatársai fontosnak tartják, hogy a házaspárok megértsék: a házasság az ember természetén nyugvó szentség, amely Isten szívének legmélyébe vezet bennünket.

További képek az eseményről itt

Fotó: Loósz Róbert


A házasság hetének további programjai a Pécsi Egyházmegyében:

DUNAFÖLDVÁR
Február 14. kedd 18.00 óra: Megbocsátás és erőt sugárzás a szentségi házasságban
Dr. Csókay András idegsebész és felesége Altay Daniella előadása
Helyszín: Művelődési Központ (Dunaföldvár Ilona u. 9.)

Február 16. csütörtök, 17.00 óra: A mi családunk című gyermekrajz pályázat kiállításának megnyitója és díjkiosztó ünnepség
Helyszín: Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár (Dunaföldvár, Béke tér 13.)
Főtámogató: Pécsi Egyházmegye

SZEKSZÁRD
Február 14. kedd, 18.00 óra: Élet-kóstoló - ifjú házasok párkapcsolatot szépítő interaktív vacsorája
Helyszín: Szekszárd Római Katolikus Plébánia Közösségi Ház
A romantikus vacsora célja, hogy a játékkal egybekötött személyes találkozással a párok közelebb kerüljenek egymáshoz, a házasságukat méltó módon ünnepelhessék Valentin nap estéjén. A résztvevők az 5 évnél nem régebben, Szekszárdon szentségi házasságot kötött ifjú házasok. 4 fogásos vacsora 4 játékos feladattal fűszerezve. Közreműködnek a szekszárdi régió házashétvégés párjai.

Február 16. csütörtök, 18.30: Nem az a csoda, ha nem értjük meg egymást, hanem az, ha igen címmel a férfi-női kommunikációs különbségekről tart előadást Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa és felesége Judit
Helyszín: Szekszárd Római Katolikus Plébánia Közösségi Ház

Február 19. vasárnap, 18.00 óra: A házasság hete záróeseménye Szekszárdon
Házasok miséje és házaspárok megáldása lesz a belvárosi templomban (Szekszárd, Béla király tér) utána látványos szabadtéri formáció a házaspárok közreműködésével a templom előtt.

SZIGETVÁR
Február 18. szombat, 18.00 óra: Házasok miséje és megáldása a Szent Rókus plébániatemplomban (Szigetvár, Zrínyi tér)
A mise keretében a házaspárok megfogalmazhatják a házasságukra vonatkozó álmaikat, amit levélben felajánlásként az oltárra helyeznek. Ezt követően a plébánián az egyházközség és a házashétvégés közösség szeretetvendégségre várja a résztvevő házaspárokat.

MÁRIAGYŰD
Február. 17 péntek, 19.00 óra: Máriagyűdi Kegyhely és Látogatóközpont: Gyertyafény - játékkal fűszerezett romantikus vacsora ifjúházasoknak
A program házigazdája Rosner Zsolt plébános

MOHÁCS
Február 19. vasárnap, 18.00 óra: Házaspárok miséje és ünnepélyes megáldása a Fogadalmi templomban (Mohács, Széchenyi tér)

 

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó