Idén harminchatodik alkalommal szervezett Ifjúsági Találkozót Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája, a PécsiKatifi. A szombati főelőadáson mintegy 170-en vettek részt.

 

36 MIT 10Június 29-én, péntek délután szentmisével és ismerkedéssel kezdődött a 36. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó, azaz a MIT. Szombaton a szexualitásról, mint az Istenhez vezető útról tartott előadást délelőtt a népszerű fővárosi lelkipásztor, egyetemi lelkész, Hodász András. A humorral fűszerezett interaktív beszélgetés sokakat vonzott a máriagyűdi kegytemplom melletti imaudvarra, számos résztvevő az egyházmegyén kívülről, az ország távoli pontjáról érkezett. Az előadó a szerelem és a párkapcsolat lelki vonatkozásai mellett a testi intimitásról is nyíltan beszélt. A tőle megszokott stílusban figyelmeztette a fiatalokat, melyek a világ tévedései a szerelemmel kapcsolatban és melyek azok a szakaszok, amin a pároknak még a házasságkötés előtt át kell menniük. Bátorította a résztvevőket, merjenek ismerkedni és közeledni, hiszen kapcsolatot csak így tudnak teremteni egymással. A már párkapcsolatban élőket pedig arra buzdította, ha szükséges, időben kérjenek segítséget szakemberektől, lelki vezetőjüktől, hiszen a válások jelentős része megelőzhető lenne.

A délutáni műhelyek is a párkapcsolatról szóltak. A kreatív műhelyben szavak nélkül jelenítették meg érzéseiket a kézműves alkotásokban. Az Anyabárka a családdá válás folyamatáról beszélt, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatói és tanárai két szent, Imre és Mária Magdolna alakját állították a középpontba. Nagy Péter és felesége szituációs gyakorlatokkal segített a párkapcsolati kommunikációs problémákat feloldani, Kiss Brigitta Pure-műhelye pedig a nőiességről adott hiteles információkat. A párválasztással kapcsolatban a pécsi Antióchia vezetői kínáltak megfontolandó gondolatokat, és a NaPro módszerrel is megismerkedhettek a résztvevők.

36 MIT 20

Szombat este Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét a kegytemplomban, ahol homíliájában Sarlós Boldogasszony ünnepének, Mária és Erzsébet találkozásának jelentőségéről beszélt. „Két vallásos ember találkozását látjuk ebben a jelenetben, akik Isten tervét kutatják saját életükben. Ebben a találkozásban az isteni méltóság emelkedik ki, hiszen Isten új módon mutatja meg magát. Az egyéni jövőnkkel kapcsolatban is ezt a méltóságot kell felfedezni, ami Istentől, az ő erejéből származik. Kapcsolatunk Jézussal óriási ajándék. Nem csak ismerjük őt, igaznak tartjuk személyét, az ő tanítását, ami életre vezet, életet ad, életet mentőnek, szabadságot teremtőnek, hanem döntést hoztunk mellette: a beavató szentségekben döntöttünk, beléoltódtunk. Megkaptuk azt a méltóságot, hogy belőle élhetünk, olyanná válhatunk, mint Krisztus, aki nekünk adja az ő Szentlelkét.” – mondta a főpásztor. A szentmise végén Nagy Norbert egyetemi lelkész, eddigi ifjúsági referens átadta a megbízatást Berecz Tibornak, aki augusztus elsejétől vezeti majd az Ifjúsági referatúrát. Az új referens a jövőre vonatkozó tervei kapcsán elmondta, hogy szeretné megőrizni, ami jó, azt továbbfejleszteni. A jól működő belső csoportból szeretne majd nyitni mind Pécs városában, mind a Pécsi Egyházmegye területén az ifjúság felé.

36 MIT 22


A fiatalok este a kiengesztelődés útján jártak, majd zenés szentségimádáson vehettek részt. Vasárnap ismét érdekes beszélgetés indította a napot, a Pécsi Egyházmegye papnövendékeit és idén felszentelt áldozópapjait kérdezhették a jelenlévők, majd az újmisés atyák szentmisét celebráltak. Az élménydús találkozó vasárnap délben zárult.

Fotó: Pécsi Katifi
További képek az eseményről itt.

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó