Bennünket püspöknek és főpapnak neveznek. Ha valóban meg szeretnénk felelni a nevünknek és meg akarjuk ismerni a jelentését, akkor folytonos gondossággal kell figyelnünk és követnünk Istentől rendelt Főpapunk nyomdokait, ő miértünk önmagát ajánlotta fel az Atyának a kereszt oltárán.
Az ég legfelső magasán szüntelenül figyeli minden tettünket és cselekedeteink szándékát.
Meg is fog fizetni mindenkinek tettei szerint. Az ő földi képviseletét vállaltuk el, ugyanis nevének dicsőségében és méltóságának tekintélyében részesültünk, és földi életünk idejére ránk vannak bízva a lelkipásztori munka gyümölcsei, azért kerültünk az apostolok és az apostoli férfiak utódaiként az egyházak élére, hogy szolgálatunkkal megsemmisítsük a bűn és a halál uralmát, és így Krisztus Egyháza a hitben és a viruló erényekben megerősödjék és az Úr szent templomává épüljön.
A püspökök száma éppen nem csekély. A felszenteléskor megígértük: szavainkkal napról-napra nyilvánítjuk, hogy gondosan végezzük a tanítást, a lelkipásztori munkát és lelkiismeretesen éberek leszünk. Bárcsak megerősítené ígéretünk hitelességét a tettek tanúságtétele! Az aratnivaló bizony sok, összegyűjtése és az Úr csűrébe való betakarítása nem is telik egy embertől, még néhánytól sem.
Egyáltalán ki vonhatná kétségbe, hogy a római Egyház minden egyház feje és a katolikus tanítás forrása? Ki nem tudná, hogy a mennyek országa kulcsait Péter kapta meg? Vajon nem Péter hitén és tanításán alapszik az Egyház egész szervezete – amíg a hit egységében és Isten Fia megismerésében mindnyájan el nem jutunk a teljes krisztusi nagykorúságra?
Szükséges mégis, hogy sokan legyenek, akik ültetnek, sokan, akik öntöznek, mert ezt kívánja meg az igehirdetés sikere és elterjesztése a világ népei között. Valamikor a régi választott népnek elég volt egy oltár, de szükségszerűen több tanítója volt. Annál inkább így van most, amikor a népek oly nagy sokasága gyűlik össze, hogy a Libanon fái sem elegendők az áldozati tűzhöz, és nemcsak a Libanon, hanem egész Júdea állataiból sem futja az egészen elégő áldozatra.
De akárki legyen is, aki öntöz vagy ültet, Isten senki másnak nem ad növekedést, csak annak, aki Péter hite alapján ültet, és az ő tanítására hagyatkozik.
Valójában a nép legfontosabb ügyei, amelyekben a római pápának kellene döntenie, a püspökhöz kerülnek. A pápától rendelt egyházi elöljáróknak kell gyakorolniuk a rájuk bízott hatalmat, és ennek gyakorlásáért felelősséggel tartoznak.
Emlékezzetek végül arra, hogyan szabadultak meg atyáink, miképpen és milyen sanyargatások között növekedett és terjedt el az Egyház! Milyen viharoktól menekült meg Péter hajója, amelynek Krisztus az utasa! Mint jutottak győzelmi koszorúhoz azok, akiknek hite a megpróbáltatások között ragyogott fel még tündöklőbben!
A szentek egész seregének győzelmes útja igazolja, hogy örök igazság ez: csak az nyeri el a győzelmi koszorút, aki szabályszerűen küzd.
(Becket Szent Tamás püspök 74. leveléből)
