Május 1-jén az Édesanyák búcsúját tartották a Máriagyűdi Bazilikában, ahol a PTE Zeneművészeti Intézet hallgatóinak koncertjével avatták fel a megújult orgonát.

mgyud 160501 04Minden máriás szívű édesanyát és nagymamát hívtak a május 1-jén búcsúra a Máriagyűdi Bazilikába, hogy együtt imádkozzanak a családokért, az új Magyarországért és egy új, máriás nemzedékért. Az Édesanyák búcsújára a hívek nagy számmal gyűltek össze. Ezen a napon a templom ünnepi programját gazdagította az az orgonaavató hangverseny is, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának orgonista hallgatói adtak (Katits Benedikta, Kozák Bence, Péter Veronika és Radnai Tamás).

A kegytemplom Biebert József által épített orgonája újult meg most. Mindez javarészt Paulus Frigyes budaörsi orgonaépítő mester keze munkáját dicséri, de a redőnyműbe beépített nyelv regisztert a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra gyártotta. A fiatal művészek az orgona új hangszíneit Johann Sebastian Bach és Charles-Marie Widor művein keresztül mutatták be, rengeteg zenei karaktert felvonultatva. Widor IV. és a VI. Orgonaszimfóniájának tételválogatásain kívül Bach két korálelőjátéka, illetve a híres e-moll Prelúdium és fúga hangzott el. A teltházas hangverseny végén a taps egyszerre szólt az orgonaépítőknek és a közreműködő orgonistáknak.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség