A Boldog Gizella Katolikus Iskola fennállásának 20 éves évfordulójához kapcsolódva vasárnap, május 8-án ünnepi szentmisét tartott Udvardy György pécsi megyéspüspök a mohácsi Fogadalmi templomban.

DSCF8383A főpásztor Boldog Gizellát, az iskola névadóját állította példaként a hívek elé. Első királynőnknek, hangsúlyozta Udvardy György, határozott célja volt az életében: a krisztusi ember értékeivel rendelkezett – alázat, önzetlenség, szeretet –, és felismerte, hogy csak Isten szeretete által élhet Szent István királlyal biztonságos, szeretetteljes családban, az őt ért nehézségek ellenére.

„Mindannyiunk előtt álljon példaként, hiszen a keresztény szülő és nevelő feladata nemcsak az, hogy felismerje a gyermek képességeit és segítsen kibontakoztatni tehetségét, hanem az is, hogy a krisztusi értékrendet megszilárdítva életcélját is felismerje. A katolikus oktatási intézmények, köztük a Boldog Gizella Katolikus Iskola is a krisztusi emberré váláshoz ad segítséget az elkötelezett, szilárd keresztényi szemlélet és nevelés által." – fogalmazott Udvardy György.

DSCF8388

 

A szentmise végén Kalász Miklós főigazgató köszönte meg a főpásztornak, hogy négy éve fenntartóként gondoskodik lelkiismeretesen és nagy szeretettel a mohácsi katolikus nevelési intézményekről.

 

 

Az iskola története:

A ferences szerzetesek a törökök kiűzése után érkeztek Mohácsra, s áldásos tevékenységüket az oktatás és a lelki élet területén elhurcolásukig, 1950-ig folytatták. A rendszerváltozás után a keresztény szellemiségű oktatás-nevelés újraindulását a Park Utcai általános Iskola keresztény tagozata jelentette.

Önálló iskolává – Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola néven – 1996-ban vált, amikor fenntartását a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett Ferences Rendtartomány vállalta. Az általános iskola 1999-ben óvodával bővült. Az iskola és az óvoda is 2012 óta a Pécsi Egyházmegye fenntartásába tartozik.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség