Az öt évvel ezelőtt megkezdett hagyományt folytatva idén is egyházmegyei hangversenyen ünnepelt a Pécsi Egyházmegye. A koncert a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál záróeseménye is volt egyben.

„Nagyon örülök, hogy házigazdái és társrendezői lehettünk ennek a fesztiválnak, hiszen világszerte ismert kórusok jöttek el Pécsre, akik elhozták ezt a több évszázados hagyományt megjelenítő istendicséreti formát. A művészeti élmény nemcsak tanítani akar, hanem egyúttal bevon bennünket a misztérium megtapasztalásába. Most, pünkösdkor különösen hangsúlyosan éljük át, hogy Isten szent lelke mindent megújít és mindenben ugyanaz az igazság jelenik meg." – fogalmazott Udvardy György megyéspüspök.

Az Egyházmegyei Hangversenyen a Budapesti Vonósok zenekar és a debreceni Kodály Kórus előadásában a katolikus egyházzene kiemelt gyöngyszemét, Johann Sebastian Bach h-moll miséjét hallhatta a közönség. A különleges mű egyben Udvardy György megyéspüspök köszönete is volt az egyházmegye munkatársainak, akikkel közösen munkálkodik a Krisztustól kapott evangéliumi küldetés útján.

con spirito eghazmegyei koncert kodaly kozpont web 20160515 40A koncert előtt a Filharmónia Magyarország Kft., a fesztivál társszervezőjének képviseletében Szamosi Szabolcs ügyvezető igazgató a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál zárásaként köszöntötte a vendégeket.

Az egyházmegyei koncerttel a főpásztor ünnepélyesen lezárta a Con Spirito Egyházzenei Fesztivált, és átadta a házigazdaként kapott stafétát Fekete Károlynak, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének. Az egyházzenei fesztivál központja jövőre Debrecenben lesz.

Fekete Károly püspök elmondta: „Az Úristen dicséretéhez méltó az az igényesség, amelyet a fesztivál megtestesít, illetve méltók azok az egyházzenészek is, akik évszázadokon keresztül csodálatos zenével ajándékozták meg az egyetemes művészettörténetet. Az egyház a szent szövegek megzenésítésével a zeneszerzőkön keresztül írta bele magát a kultúrtörténetbe. Ha mindezt kitörölnénk, alig maradna valami. Én magam is az egyházzenei kultúra szerelmese vagyok. Nagy öröm számomra, hogy jövőre, a reformáció 500 éves évfordulóján Debrecenben lesznek a központi rendezvények."

További képek az eseményről itt.

Fotó: Loósz Róbert

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség