Augusztus 28-án, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb: ünnepélyes fogadására körmenetet tartanak a Szepessy téren és a Püspöktemplomnál, 19 órakor pedig a Fogadalmi templomnál búcsúztatják a nemzeti ereklyét.

Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat. Az 1526-os mohácsi csatáról, Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseményéről augusztus végén Mohácson háromnapos rendezvényen emlékeznek meg. A Magyar Katolikus Egyház, a Pécsi Egyházmegye Mohácsi Római Katolikus Plébániája, Mohács Város Önkormányzata, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága közösen szervezi azt a programsorozatot, amelynek keretében augusztus 28-án, vasárnap Mohácsra érkezik a Szent Jobb.

A Szent Jobb, vagyis Szent István király mumifikálódott jobb keze a magyarság nemzeti ereklyéje, amelyet jelenleg a budapesti Szent István-bazilikában őriznek. Az ereklye Mohácsra érkezése kitüntetett jelentőségű: a mohácsi csata a magyar történelem egyik sorsdöntő eseménye volt, amikor tragikus vereséget szenvedett a hazáját, a Szent István-i keresztény örökséget, és a keresztény Európát védelmező magyar sereg. Az itt elszenvedett vereség az ereklye történetében is fordulópontot jelentett. A csatát megelőző évszázadokban Szent László király bihari monostorának főoltárán őrizték (az 1222-es Aranybulla törvénybe iktatta tiszteletét is), az ütközet után viszont hosszas száműzetésbe kényszerült: kalandos úton Raguzába (a mai Dubrovnikba) menekítették, ahol domonkos szerzetesek vigyázták. Szent István jobbja csak a 18. században, Mária Terézia idején kerülhetett vissza Magyarországra.

Budapest Szent Jobb p

 


A mohácsi rendezvény részletes programja:

Augusztus 28. 15.00: a Szent Jobb fogadása, körmenet
(Szepessy tér – Püspöktemplom – Széchenyi tér)

A Szent Jobbot a mohácsi Püspöktemplomnál fogadják az egyházi és világi méltóságok. A Szent Jobbot Snell György püspök, a Szent Jobb őre kíséri, biztonságát a Koronaőrség szolgálja. Udvardy György megyéspüspök rövid imádsággal köszönti a Szent Jobbot, majd elindul a körmenet a város főterére, ahol a szabadtéri oltárnál helyezik el az ereklyét. A körmeneten részt vesznek a plébánia közösségei, a katolikus iskolák tanárai és diákjai, a város egyesületei, valamint a környék településeinek delegációi és képviselői.

 

16.00: Légy áldott, Szent István király!
(Széchenyi tér – szabadtéri színpad)

A városba érkező Szent Jobbot imákkal, énekekkel köszöntik a város, a plébánia kórusai, közösségei. Közreműködik a városi Bartók Béla Vegyeskar, a plébánia Bojtár László Kórusa, a majsi Harmónia Énekegyüttes, a Katolikus Iskola Kicsinyek Kórusa. Az áhítattal Szent István király késői utódai köszönetüket fejezik ki azért, hogy keresztények lehetnek és az egyház közösségébe tartozhatnak, valamint azért is, hogy Magyarország a Kárpát-medencében a Boldogasszony öröksége, akinek Szent István felajánlotta országát és népét.

Mohacsi Fogadalmi templom 

 


17.00: Főpapi szentmise

A szabadtéri oltárnál mutat be szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Udvardy György pécsi megyéspüspökkel és az egyházmegye papságával.

 

160714 mohacsi csata 490 A4 kicsi 

 

18.30: Megemlékezés
(II. Lajos-szobor)

A város főterén álló II. Lajos király-szobornál és a mellette lévő jelképes síroknál hangzik majd el a koszorúzást megelőzően köszöntő, és az ünnepi beszéd.

  • Köszöntő - Szekó József mohácsi polgármester
  • Ünnepi beszéd - Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár

19 órakor a város templomaiban megcsendülő harangok búcsúztatják az ereklyét és hirdetik a keresztények bátorságát és helytállását Magyarország védelmében.

Plakát (pdf)

2022 október
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 03. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -
Mindenszentek - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 11. 01. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség