Szent Mór püspöknek, a pécsi egyházmegye társvédőszentjének ünnepét tartotta október 25-én a katolikus egyház. A pécsi közösségnek különösen fontos Szent Mór, valamint Pécs és Pannonhalma ezeréves kapcsolata.

Kedden a közösségvezetők találkozóján előadást tartott, majd 18 órakor ünnepi szentmisét mutatott be Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát a Pécsi Székesegyházban.

„A közösségvezetőnek az élő hitét kell szem előtt tartania, és legfontosabb feladata az, hogy magát formálja. Akkor tud egy közösségben személyesen, vezető módon jelen lenni, ha tisztában van saját emberi dimenzióival, és akkor tudja szolgálni is a közösséget." – fogalmazott Várszegi Asztrik.

A közösségek helyzetével kapcsolatban a főapát hozzátette: „A tanulás útján vagyunk. Volt olyan időszak, amikor még az egyház sem működhetett úgy, mint közösség. Még idő kell ahhoz, hogy kiforrott közösségek tudják a kisugárzásukat továbbadni, de a legjobb úton vagyunk. Az ember nem élhet közösség nélkül."

kozossegvezetok talalkozo web 20161025 9

Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházat alapvető, Istentől akart közösségnek nevezte és hozzátette, hogy az ember lelke közösségre hangolt. Emberségünket sem tudjuk közösség nélkül megélni.
„A közösség szentségi valóságot is megjelenít. Sosem pusztán emberi kiválóságon múlik a felelősség vállalása a közösségben, sokkal inkább a lélek ajándéka. Nagy felelősség mások bizalmát élvezni és mások igaz javát szolgálni. Aki az egyházon belül vezető szerepet kap, jól teszi, ha elvállalja, de fontos, hogy mindig a szolgálat oldaláról közelítse meg: Hogyan tudjuk egymásban a jót elősegíteni, illetve magunkat az üdvösség felé segíteni."

Szent Mór, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentje az egyik első magyar származású bencés szerzetes. Pécsi püspökként fontos szerepet játszott I. Szent István király egyházszervező munkájában, és ő koronázta meg I. András királyt. Szerepe és példája ma különösen fontos.

szent mor nap bazilika web 20161025 26

 

Várszegi Asztrik főapát elmondta:
„Mi pannonhalmi szerzetesek nagyon nagy szeretettel gondolunk rá. Ő a mi első magyar tanítványunk. Vállalja a kereszténység életmisszióját, és Pécs második püspöke lesz.
Korfordulón és felgyorsult világban élünk. Nekünk a 21. században ugyanúgy kell tájékozódnunk, ahogy Mór püspök tette a 11. század világában: csak a lényeges dolgokra figyelve kell élnünk és megszólítanunk az embereket."

Udvardy György megyéspüspök így fogalmazott:
„Egy ezeréves kapcsolatra tekintünk vissza. Isten gondviselő hatalma az, hogy egy-egy személyben egy egyházmegye biztonságát, építkezését megújulását tudja elhelyezni. Hálával tekintünk elődeink hitére, és átérezzük saját felelősségünket, akár egy ezeréves ívben is. A történelmi események mindig a hétköznapok valóságában történnek. Nem nagyobb a felelősségünk, mint bármikor volt, de a mai nap felelősségével szembe kell néznünk. Nagyon hálás vagyok, hogy az egyházmegye második püspöke szent püspök. Egészen bizonyos, hogy a szentség nemcsak egy példa, hanem kegyelmi valóság is: hatással van a mi döntéseinkre is."

Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményről itt.

2022 szeptember
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Koordinátori találkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 09. 30. -
Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 01. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség