Október 29-én ünnepelte az egyházaskozári csángó közösség az áttelepülés 75. évfordulóját. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke volt. A szentmise után emlékkeresztet áldott meg, amelynek felirata: Otthonról - hazajöttünk.

IMG 0338

1945 és 1947 között ezer csángó magyar érkezett Baranya megyébe, akiket Egyházaskozárra, Szárászra, Mekényesre és Bikalra telepítettek úgy, hogy kitelepített svábok házaiban vagy sváb lakosok mellett kaptak elhelyezést. A moldvai csángók a bukovinai székelyekhez hasonlóan a második bécsi döntést követően indultak el szülőföldjükről, és amikor otthont teremtettek maguknak Bácskában, jött a hír, a legszükségesebb dolgaikat összegyűjtve újra menniük kell.

„A Magyarországon élő moldvai csángók az identitásukhoz való szüntelen ragaszkodásuknak köszönhetik megmaradásukat. Történelmük nem ért véget Magyarországra érkezésükkel, nem tűntek el a magyar tengerben". – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a moldvai csángó magyarok betelepülésének 75. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen.

IMG 0339A Baranyába települt moldvai csángók ma már az anyaországban képviselik a moldvai magyarok harcát fennmaradásukért, nyelvük, vallásuk megtartásáért, de részei lettek annak a közösségnek is, ahová érkeztek. Kovászai tudtak lenni az itteni magyarságnak, a baranyai falvak lakói sokat tanultak tőlük, ezek közül az összefogás a legfontosabb - mondta az államtitkár.

Az eseményen a helyi és moldvai magyar falvak hagyományőrzői mellett részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Hargitai János kereszténydemokrata parlamenti képviselő, s mások mellett több baranyai város és község polgármestere is. A szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke volt. A szentmise után emlékkeresztet áldott meg, melynek felirata: Otthonról - hazajöttünk.

2022 október
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 03. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -
Mindenszentek - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 11. 01. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség