A Pécsi Székesegyházban nagypénteken este hat órakor emlékeztek meg Urunk szenvedéséről Udvardy György megyéspüspök vezetésével. A nagypénteki liturgia a hagyományokat követve csendes bevonulással kezdődött, majd a főpásztor, a koncelebráló papok és papnövendékek leborulva imádkoztak az oltár előtt, amelyen sem terítő, sem gyertya, sem kereszt nem volt.

nagypentek csonka web 20170414 23Az igeliturgia központjában a János evangélium szerinti szenvedéstörténet állt. A nagypénteki homíliában Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa a halál kérdéséről beszélt. Mint mondta, a keresztény ember élete utazás, amelynek célja nem a halál, mert az csupán egyik állomás. Az emberi lét elmúlásával mindenki oda jut, ahova egész életében menni készül – a keresztény hit szerint a halál nem zárópont. Ezért fontos emlékeznünk Jézus halálára, hiszen erre az ő feltámadása a bizonyíték.

Az egyetemes könyörgések után a kereszthódolat következett, majd az Oltáriszentséget a Corpus Christi kápolnából az oltárhoz vitték. Az Úr imáját követően szentáldozáshoz járulhattak a hívek. A szertartás végén megnyitották a szent sírt, amely a nagyszombati vigíliáig várja szentségimádásra a csendes elmélyülésre vágyókat.

További képek az eseményről itt.
Fotó: Loósz Róbert

2022 szeptember
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Koordinátori találkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 09. 30. -
Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 01. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség