Április utolsó szombatján a bérmálásra készülőket hívták lelki napra a Pécsi Egyházmegyében. A közel száz bérmálkozó megtapasztalhatta, milyen ereje van a közösségben megélt hitnek.

A 2017-ben bérmálkozók lelki napján 94 fiatal vett részt. Az április 29-én szervezett találkozón az Antióchia csoport lelki programja adta a nap igazi tartalmát. A bérmálkozók előadásokat hallgattak a kereszténységről, az egyházról, a közösségekről és az ima lényegéről. Az egyes előadásokat követően - az Antióchiás fiatalok vezetésével - kiscsoportos megbeszélések keretében tovább részletezték és mélyítették a témát a bérmálkozók, így közelebb kerültek annak megértéséhez, hogy a bérmálkozás milyen feladatokat ad számukra az egyházban, mit jelent kereszténynek, valamint az egyház, a közösség tagjának lenni.

A lelki napot közös ima nyitotta, és szentmise zárta, a bérmálásra készülőket Udvardy György megyéspüspök buzdította. Különösen fontos ez a bérmálkozók számára, ugyanis az egyház valamennyi tagjának lelkében erősödni kell Krisztus és az egyház iránti szeretetnek és elkötelezettségnek, annak, hogy útjuk a bérmálkozással nem befejeződik, hanem igazán most kezdődik.

2022 szeptember
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Koordinátori találkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 09. 30. -
Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 01. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség