Országos gyűjtést szervezett oktatási intézményei javára a katolikus egyház. A hívők az összes katolikus templomban adakozhattak, segítve ezzel az egyház kezelésében lévő általános- és középiskolákat.

A katolikus egyház a rendszerváltás óta minden évben szervez adakozást oktatási intézményei számára. A hívők ezzel fejezik ki, hogy támogatják egyházuk oktatási, nevelési szolgálatát. „A katolikus egyház oktatási intézményeivel közfeladatot is ellát. Az ifjú generációk nevelése nagyon fontos feladat. Ezzel egyrészt az állami feladat is közfeladat, ugyanakkor nagyon fontos missziós feladata ez az egyháznak, hiszen a katolikus iskolában a katolikus egyház tanítását, az evangélium szellemiségét próbáljuk továbbadni a gyermekeknek, a következő generáció tagjainak” – mondta Máger Róbert püspöki szertartó.

 
Az összegyűlt adományokat az ország csaknem 600, a katolikus egyház kezelésében levő intézménye között osztják szét. Ezeket a 14 egyházmegyén kívül 28 szerzetesrend és 4 egyéb egyházi szervezet működteti. A gyűjtés most azért is fontos, mert az idei oktatási évtől lecsökkent az egyházi oktatási intézmények állami támogatása. „A karitászos tevékenységbe, ha valakinek ezt megemlítik, akkor úgy gondolják, hogy ez feltétlenül pénzügyi összegeket, pénzügyi támogatásokat jelent. Nem, a karitászos tevékenység sokkal tágabb fogalom. Nemcsak anyagilag segítik az adott iskolát vagy az adott óvodát, hanem humán erőforrással, azaz szellemi erővel, a gyerekeknek a tanulásában, az utaztatásában, illetve különböző adományokkal, ami alatt értsünk élelmiszer-csomagokat, ruházati eszközöket, esetleg háztartásban a szülőknek valamiféle segítséget” – fogalmazott Czimmer Tamás, a pécsi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója. 

A Magyar Katolikus Egyház ebben a tanévben csaknem 116 ezer fiatal oktatásáról gondoskodik, a pedagógusaik száma pedig megközelíti a tízezret.
 
Forrás: mno.hu

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség