Június 4-én, pünkösdvasárnap ünnepi szentmise keretében szolgáltatta ki a bérmálás szentségét Udvardy György pécsi megyéspüspök a pécsi Székesegyházban.

bermalas web 20170604 1Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását és az egyház alapítását ünnepeljük. Hagyományosan ilyenkor részesülnek a bérmálás szentségében a felkészülés során hitükben megerősített felnőttek, akik az olajjal való felkenéssel a Szentlélek ajándékait kapják meg.

Pünkösdvasárnap Udvardy György megyéspüspök a bérmálkozókért imádkozott, hogy a Szentlélek elárassza örömével őket. Köszöntötte szüleiket és keresztszüleiket, akik vállalták a bérmálkozók felkészítését, támogatták őket.
A Szentlélek kiáradásának történetéről és a Szentlélek ajándékairól szóló szentírási részek után Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa felkérte a főpásztort, bérmálja meg a megjelent és felkészült fiatalokat. Mint emlékeztetett, az egyház egyetlen teremből indult, az utolsó vacsora terméből, innen áradt a tanítványok tanúságtétele. Ez a plébánia is ilyen teremmé szeretne válni, ahogy az innen induló fiatalok hite és tanúságtétele gyarapítja az egyházat.

bermalas web 20170604 15Udvardy György pécsi megyéspüspök a tanítványok példáját állította a most bérmálkozók elé. Mint mondta, a tanítványok ismerték és szerették Jézust. Ők tanúi voltak tanításának, halálának és feltámadásának. Miután találkoztak a feltámadt Krisztussal, igazoltnak látták az ígéretet, amiről Jézus beszélt nekik. A Fiú azért küldte el a Lelket, hogy megértsék tanítását, mert fel akarja tárni előttük az Atya minden titkát. Megkapták a Szentlélek ajándékait: a tudás lelkét, hogy megértsék a világot; az erősség lelkét, ami szabadságra vezet, hogy le tudják győzni félelmeiket. Az Atya lelke megerősít és bátorít, hogy Krisztus módján éljünk – mondta a megyéspüspök. A bérmálás során a bérmálkozók is megkapják a Szentlélek ajándékait – mindazt, amivel boldogok lehetnek, de ehhez minden nap szükség van a saját döntéseikre is.
Majd a főpásztor a bérmálkozókat egyesével felkente a megszentelt krizmával, és a hagyományos szavakkal szolgáltatta ki a szentséget: Vedd a Szentlélek ajándékának jelét!

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

2022 szeptember
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Koordinátori találkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 09. 30. -
Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 01. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség