20 millió forintból újult meg a mohácsi Park utcai Katolikus Általános Iskola tornacsarnoka. A felújított épület a test edzése mellett a kitartásra, küzdelemre nevelés helyszíne is, így a lélek épülését szolgálja.

tornacsarnok park utcai web 20171009 23

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola tornacsarnokának felújítása évek óta esedékes. Nyár elején született meg a döntés, hogy kicserélik a nyílászárókat, új, ízületkímélő padlóburkolatot fektetnek le, megújul a falburkolat és a sporteszközök egy része is. A húszmillió forintos beruházás október elejére készült el. A kötelező mindennapos testnevelés-foglalkozásokon így korszerű környezetben sportolhatnak a diákok.

Az épület átadásán Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldotta a tornacsarnokot. Az egyház arra vállalkozik, hogy az egész embert neveli. Érzelmeivel, akaratával, testével, lelkével, szellemi képességeivel, kapcsolataival, múltjával, jövőjével együtt, tehát a testedzés is szerves részét képezi a nevelésnek. Ezért fontos, hogy oktatási intézményeinkben a testnevelés órák körülményeit is tudjuk javítani. – mondta a főpásztor. A mohácsi Park utcai Katolikus Általános Iskola mellett a közelmúltban újult meg a siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola tornaterme is, a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban pedig szeptember elején tették le az évtizedek óta várt, és hamarosan megépülő tornacsarnok alapkövét.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség