Februárban is a felelősségvállalás állt a szabadegyetemi előadások középpontjában. Az előadók a felelősséget mint segítést határozták meg saját életpéldájuk, hivatásuk alapján.

2018 első hónapjaiban a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi konferenciasorozata a társadalmi felelősségvállalás különböző területeit mutatja be. Február 7-én Udvardy György megyéspüspök mellett két olyan élethivatásról hallhattak a résztvevők, amelynek alapvető és mindennapi tapasztalata a segítségnyújtás. Kanizsai Péter, a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályának orvosa a sürgősségi betegellátást igazságos, mindenki számára mindig hozzáférhető ellátási formaként határozta meg. A felelősség és a segítés kapcsán pedig elmondta: „Sokszor megfordul az ember fejében a felelősség kérdésköre. Vállaltuk. A felelősség ezzel a szakmával jár. Nincs kisebb felelősségünk, mint egy buszsofőrnek, vagy egy pedagógusnak, akire 40 gyerek van rábízva, és el kell indítania az útjukon őket. A segítés pedig adja magát szintén. Mert a sürgősségi ellátás egy altruista magatartást kívánó, sok lemondással járó, de éppen ezért nagyon sok pozitív visszajelzést adó szakterülete az orvoslásnak. Minden nap történik valami olyan, amiben örömünket leljük, és rájövünk arra, hogy ha tudtunk segíteni, az egy nagyon klassz dolog.”

szabadegyetem felelosseg web 20180207 7

Csovcsics Erika tanárként és szociológusként meghatározó tapasztalatokat szerzett a hátrányos helyzetű és eltérő szociokulturális gyerekek tanításáról, arról, hogy hogyan lehet őket hátrányaik leküzdésében segíteni. A pedagógiai munka során megjelenő felelősség kapcsán beszélt a pedagógus gyermekekért vállalt felelősségéről, de kiemelte a vezető felelősségét a munkatársak segítésében is. Udvardy György a segítést morálteológiai szempontból közelítette meg. A megyéspüspök arra világított rá, hogy mindannyian rendelkezünk tapasztalattal a segítésről, hiszen enélkül nem tudunk növekedni, de mások is joggal várnak tőlünk segítséget. Ez a tapasztalat azonban gyakran szubjektív, és a nehézség abban rejlik, hogy igazán mások segítségére legyünk. Az egyház tanításának megfelelően a főpásztor az emberi méltóságot jelölte meg, mint a segítés folyamatának rendező elvét és végső célját.


Az előadássorozat március 14-én folytatódik. A jövő felelősségéről Udvardy György megyéspüspök, Fülöp Sándor környezetvédelmi szakjogász és Lőrincz Kálmán közgazdász, a Házat-Hazát Alapítvány igazgatója fog beszélni.

HANGANYAGOK

A hanganyagokat készítette: Visontai László

Fotó: Loósz Róbert
Tovább képek az eseményről 


mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség