A Szent Egyed közösség nagyböjtben is keresi a szenvedés enyhítésének lehetőségeit.

Nem szokványos helyen tartottak imádságot a pécsi Szent Egyed közösség fiatal tagjai és barátai március 3-án, szombaton. A Pécs peremén található hajléktalanszálló, amelyet a Támasz Alapítvány működtet, egyrészt éjszakai menedék, másrészt átmeneti, de folyamatos szállás azoknak, akik betegek, de nincs lakásuk.

szent egyed kozosseg ifjusag 900

Nagyböjt közepén azok a gimnazista és egyetemista korú fiatalok, akik karácsony óta immár több alkalommal a Szent Egyed közösséggel együtt keresik a szolgáló szeretet megélésének konkrét lehetőségét, most azért mentek látogatóba a városszéli lábadozóba, hogy találkozzanak az itt lakókkal, megismerkedjenek, és közösen meghallgatva Isten igéjét, erőt merítsenek az Evangélium vigasztalásából. Forró tea és sütemény oldotta a párbeszédet, a fiatalok nemegyszer nehéz sorsokról hallottak, az itt lakó betegek pedig talán meg is lepődtek, és remélhetőleg örültek is az irántuk érdeklődő, mosolygó látogatók jelenlétének. 

2023 október
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

Szabadegyetem

Népszámlálás

Népszámlálás

Népszámlálás

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség