Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

Az idei egyházi évben az apostolok liturgikus emléknapján Bartalits Mihály 1846 és 1855 között készült szobrainak bemutatásával idézzük fel Jézus tanítványainak történetét, május 3-án Fülöp és Jakab apostolét.

03 Apostolszobrok a pecsi szeminarium udvaran 1910 es evek K

A rövid hajjal, közepes hosszúságú szakállal ábrázolt Fülöp apostolról János elmondja evangéliumában, hogy András és Péter után választotta ki Jézus. Fülöp is Galileai halász volt, mint Péter és András. A hagyomány szerint Jézus mennybe menetele után Anatólia nyugati területein prédikált. A mai Törökország területén fekvő, akkor a Római Birodalom részét képező Hierapoliszban halt vértanúhalált: Domitianus császár idejében fejjel lefelé keresztre feszítették. Bal kezében eredetileg egy hosszúnyelű eszközt, valószínűleg alabárdot tartott, amelynek aranyozott, bádog feje szemével volt egy magasságban.

A vállig érő hajú, rövid szakállú, krisztusi arccal faragott apostol a korai egyházi hagyomány szerint Jeruzsálem első püspöke volt, és mintegy 30 évig vezette a keresztény közösséget. Kr. u. 62-ben Jézus istensége mellett tett tanúságot zsidó vallási vezetők előtt, akik a templom sarokbástyájáról a mélybe lökték. Erre a jelenetre utal az oszloptörzs, amelyre jobb lába támaszkodik. Jakab a zuhanást túlélte, halálát az a seb okozta, amelyet egy takács ejtett rajta kallózófájával (a gyapjú fellazítására használt, nagyméretű, fából készült szerszám). Ennek jelképeként látható a szobor jobb kezében a bádogból készült rúd.

kincsek web 20170624 63 900

Szerző: Horváth-Baán Anikó

Kapcsolódó írások

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség