A Pécsi Egyházmegye huszonötödik püspökéhez, Janus Pannoniushoz és a reneszánszhoz kötődő tematikus idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők május 12-én, az emlékhelyek napján.

Tomb and epitaph of Janus Pannonius by Sándor RétváriA Nemzeti Örökség Intézete idén harmadik alkalommal szervezi meg azt az országos rendezvényt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre. A Pécsi Püspökség nemzeti emlékhelye is csatlakozik a programsorozathoz: tematikus idegenvezetést hirdet, amelynek középpontjában a Pécsi Egyházmegye huszonötödik püspöke, Csezmicei János, a humanista költő, ismertebb nevén Janus Pannonius áll. 1459 és 1472 között, püspöksége ideje alatt virágzott a humanista kultúra Pécsett, fontosnak tartotta, hogy inspiráló szellemi légkört alakítson ki. Jól felszerelt humanista könyvtárat rendezett be, amelyben a latin mellett görög szerzők munkái is helyet kaptak.

Május 12-én három időpontban csatlakozhatnak az érdeklődők ahhoz a nagyjából 90 perces tematikus sétához, amelynek állomásai között szerepel Janus Pannonius síremléke a székesegyház altemplomában, valamint bronzszobra a Barbakán-kertben. A költő-püspök élete mellett a séta résztvevői a reneszánsz kultúrát és művészetet olyan tárgyi emlékeken, műalkotásokon keresztül ismerhetik meg, mint a székesegyház Corpus Christi-kápolnájában található pasztofórium, vagy a ma a Káptalan utcai kőtárban látható, a püspöki palotát egykor díszítő reneszánsz kőfaragványok.

A programon való részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni itt lehet:

2022 szeptember
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Koordinátori találkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 09. 30. -
Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 01. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség