2018. július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony napján különleges ünnepet ült a magyarszéki kármelita nővérek közössége. A rend generálisa, Saverio Cannistra OCD atya megáldotta a kápolna évek óta készülő oltárképét és a kolostor új, befejező épületszárnyát. Jeges Mirjam OCD perjelnő köszöntőjét és Saverio Cannistra homíliáját teljes terjedelemben közöljük.
Mirjam nővér köszöntő szavai
Nagy szeretettel köszöntöm mindannyiunk nevében Saverio Cannistra generális atyát, András tartományfőnök atyát, kármelita atyáinkat, testvéreinket, minden főtisztelendő atyát, a kármelita harmadrend minden tagját és minden testvérünket, aki eljött. Sőt, úgy látom, hogy még az ortodox egyháznak is van itt egy képviselője. Ennek nagyon-nagyon örülök, mert ez azt jelzi számunkra, hogy Mária oltalma, palástja alatt megszűnnek a különbözőségek. Megtapasztalhatjuk, mit jelent az a szeretet, melyet Krisztus kíván tőlünk: hogy egyek legyünk, és hogy úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeretett minket. A hangsúly azon van, hogy amint Ő szeretett. Tehát, ami az igazi közösségünket létrehozza, nem is annyira az emberi szimpátia, hanem – mint ahogy az új oltárképünkön látjuk – a mennyei valóság. Krisztus az, akiben mi egyek vagyunk, Ő az, akihez minél közelebb kerülünk, annál közelebb leszünk egymáshoz is. Hála Istennek, ez egy olyan elszakíthatatlan kötelék, amit sem a távolság, sem az idő nem tud eltépni.
Nagyon hálás vagyok Ferenc testvérnek azért, hogy ezzel az oltárképpel segít nekünk egyre inkább elmélyedni annak titkában, hogy a menny és a föld egyesült; hogy megnyílt számunkra a menny, hogy elérhetővé vált Krisztus, és megtapasztalhatjuk Isten közelségét. Ez az a szeretet, amely egymás iránt is fölmelegíti a szívünket.
Nagyon hálás vagyok generális atyának, hogy vállalta ezt a hosszú utat és eljött erre az alkalomra. Köszönöm mindannyiótoknak az imát. Tulajdonképpen, amit itt most látunk, az egy olyan titokzatos transzformáció, mely a saját lelki életünkben is megélhető. Ez a kápolna hajdanán istálló volt. S ebből az istállóból alakult át sok-sok év munkájával és erőfeszítésével Isten hajlékává. Azt hiszem, ez a mi életünkben is így van. Soha nincs veszett ügy. A lelkünk istállója képes a Szentlélek segítségével átalakulni Isten lakóhelyévé.
Most ebben a mennyei örömben, amit a mi földi örömünk még színesít, ünnepeljük Isten csodáit és adjunk hálát a Szűzanya oltalmazó szeretetéért!
Saverio Cannistra OCD generális atya homíliája
Kedves Nővéreim és Testvéreim Krisztusban és a Kármelben!
Ma az egész Kármelita Rend a legnagyobb ünnepét üli: ünnepélyesen megemlékezünk a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Máriáról. S miközben őt ünnepeljük, rendünk elmélyíti létezésének legmélyebb gyökereit és okait.
Mit találunk ennek az ünnepnek a címében, illetve azokban az olvasmányokban amelyek ezt az ünnepet kísérik? Egy szüzet, egy hegyet, egy prófétát és tanítványt. Pontosan ezeket látjuk a képen is, amely itt mögöttem a kápolnát díszíti, és amelyet hamarosan meg fogunk áldani.
Középen van egy hegy. Sőt: „a hegy”, amire hagyományosan azt mondjuk, hogy az Istennel való találkozás helye. Olyan hely, ahová úgy jutunk el, hogy fölfelé kell mennünk. Bele kell adnunk minden erőnket. Közben pedig nagyon sok haszontalan súlytól megszabadulunk. Ez egyrészt egy zord, kietlen hely, másrészt tágas is, ahol szabadnak érezzük magunkat, ahol teljes tüdővel tudunk lélegezni. A magány helye is, ugyanakkor fölfedezünk itt egy szeretetteljes, láthatatlan jelenlétet: a hegy mély csendjében elrejtett jelenlétet. Egy olyan Isten jelenlétét, aki mélységesen ismer bennünket. Ismeri az ajándékainkat, a tehetségeinket, de a bűneinket is. A fényes, a világos oldalunkat, de az árnyékunkat is. És úgy szeret bennünket, ahogyan vagyunk. A hegy tehát az Istennel való egyesülés helye.
Az Ószövetségben ezt a hegyet Hórebnek hívják. A Kármelen túl ezen a helyen találkozik Illés Istennel. Az Újszövetségben Kálváriának nevezik, amint a most felolvasott evangéliumi részben hallottuk. S aztán az Egyház története során ez a hegy oly sok nevet vesz magára: a mi személyes és közösségi történeteink nevét. Ezek sokszor a fáradságnak és a szenvedésnek a helyei, de a növekedésé és a vigasztalásé is, hiszen ezekben mindig jelen van az élő Isten, aki kísér minket és megtart az Ő szeretetével.
Látjuk, hogy a hegyben van a tabernákulum, Jézus jelenléte. Jézusé, aki megígérte, hogy velünk marad és velünk lesz a világ végéig.
Látjátok, a hegy körül minden sötét, éjszaka van. Ez annak a hitnek a sötétsége, amelyben járunk. Ez a sötétség a megdicsőült Krisztus jelenlétét rejti. Épp ez a sötétség, ez az éjszaka hoz kapcsolatba bennünket a dicsőséges fénnyel. Ez a sötétkék hoz kapcsolatba bennünket Krisztusnak, az angyaloknak és a szenteknek az arany színével. A hit éjszakája megnyit minket Isten fényére. Miközben a világ fényei megvakítanak és eltávolítanak bennünket a valódi és örökkévaló fénytől.
Van még két személy, a Szűz és a próféta-tanítvány. Emberi arcuk van, mint nekünk. Meghajolnak, miként az angyalok is, az Úr Krisztus imádásában, de meghajolnak valahogy előttünk is, a mi fáradságos és bizonytalan úton-járásunk előtt, kifejezve, hogy felajánlják a segítségüket. Mária kitárt kezeivel és felfelé fordított tenyerével nyújtja nekünk az imáját és közbenjárását. Ez a gesztus bátorít bennünket a Jézus felé vezető úton. A skapuláré, amely a kármelita lelkiségnek egy karakterisztikus kifejezése, pontosan Mária közelségének a jele, hogy mellettünk van az úton.
Végül ott van a tanítvány. Ő a próféta, aki még tud túl-látni, aki képes a célt látni. Illés próféta vezeti a népet, főként akkor, amikor az eltávolodik az igaz Istentől és hagyja, hogy megtévesszék a bálványok.
Ám ez a próféta lehetne akár János is, a szeretett tanítvány, aki befogadja a házába Máriát, ezáltal egy olyan új közösség életét kezdi élni, mely Mária testvéreinek és Jézus barátainak a közössége. A próféta és a tanítvány segítenek nekünk abban, hogy messzire lássunk és kísérnek bennünket, mint testvéreink a Kármelben.
A Kármel ezért létezik: hogy felmenjünk a hegyre, ahol Isten vár ránk. Megtart bennünket Mária imája és anyai szeretete, és kísér minket a barátoknak, testvéreknek és nővéreknek a közössége.
Kérjük ma az Urat, legfőképpen Máriának, a Kármel Anyjának közbenjárására, hogy mindez beteljesedjen ebben a közösségben is. Az itt jelenlévő szerzetesnővérek közösségében, az egész magyar Kármel közösségében, és mindnyájunkban, minden lélekben.
Ahogyan ez a kép is a Kármel ikonja, úgy lehessünk mindnyájan annak a misztériumnak ikonjai, amely nekünk adatott. Amen
Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.
