Hagyományosan ünnepi szentmisével kezdődik a tanév a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézményekben augusztus utolsó és szeptember első napjaiban. A központi tanévnyitó ünnepség és Veni Sancte szentmise idén Mohácson lesz.

Ifjusagi Centrum MohacsA Pécsi Egyházmegye kilenc óvoda és tizenegy iskola fenntartójaként vesz részt a közoktatásban Baranya és Tolna megye területén. A katolikus iskolák célja a személy kibontakozásának segítése, a tudás mellett a keresztény értékek átadása és a gyermekben meglévő bölcsesség formálása. Ezen törekvések mentén kezdődik újra hamarosan a pedagógia munka az iskolákban. Évek óta hagyomány, hogy az egyes intézmények évnyitó ünnepségén túl közös tanévnyitót szervez a fenntartó egyházmegye. Idén Mohács ad otthont a központi rendezvénynek, amely szeptember 2-án délután 4 órakor kezdődik az Ifjúsági Centrumban. A köszöntők és a mohácsi iskolások rövid műsora után szentmisét celebrál Udvardy György Pécsi megyéspüspök.

A Pécsi Egyházmegye által fenntartott további köznevelési intézményekben az alábbi időpontokban tartanak tanévnyitó szentmisét és ünnepséget:

Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komló
szeptember 3. 8.00 óra

Szent Mór Iskolaközpont, Pécs
szeptember 2. 11.00 óra

Park utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács
szeptember 2. 16.00 óra

Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Pécs
szeptember 3. 7.45 óra

Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium és Általános Iskola,
Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája, Tolna
szeptember 3. 8.00 óra

Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda, Tamási
szeptember 3. 8.00 óra

Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács
szeptember 2. 16.00 óra

Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Siklós
szeptember 3. 8.30

Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Paks
szeptember 3. 8.00

Szent József Iskolaközpont, Szekszárd
szeptember 3. 8.45 óra

A magas szintű pedagógiai munka megvalósításához, valamint a testben és lélekben egészséges, boldog gyermekek neveléséhez a Pécsi Egyházmegye részben saját erőből, részben pályázati forrásokat felhasználva igyekszik évről-évre jobb körülményeket teremteni intézményeiben. Ezt a célt szolgálják azok a beruházások, amelyeknek köszönhetően az iskolák, óvodák épületei egyre tágasabbá, a 21. század kihívásainak megfelelően praktikusabbá, az oktatásban használt eszközök korszerűbbé válnak. Ilyen beruházás zajlik Komlón is, ahol a Pécsi Egyházmegye 2017. november 21-én kötött szerződést a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola jelentős felújításáról a közbeszerzési eljárásban nyertes kivitelezővel. A beruházás révén az iskola egy teljesen új épületrésszel gazdagodik, benne egy nagyméretű tornateremmel, valamint a 80 éves iskolaépület teljes felújítása mellett szintráemeléssel egy újabb emelettel is bővül az oktatási feladatokra rendelkezésre álló tér.

A megkötött kivitelezési szerződés szerint 2019. február 21-én kell a munkálatoknak befejeződni – ez a véghatáridő tartható. A kivitelezést úgy kellett megszervezni, hogy az iskola működőképességét ne akadályozza, a tanítás folyamatosan biztosítható legyen. Ugyanakkor a meglévő iskolaépület nyári szünetben kezdődő felújítása során olyan nem várt műszaki nehézségekbe ütközött a megvalósítás, ami révén a tervezett részhatáridőkhöz képest várhatóan 2018. október végéig az iskolaépületen további kivitelezési munkák zajlanak majd, így a tanítás ott nem lesz lehetséges.

Az idén szeptemberben kezdődő tanév első 2 hónapját tehát a „komlói kodályosoknak” ideiglenesen a városon belül, de nem a megszokott iskolaépületben kell eltölteniük. Az intézmény vezetése és a Pécsi Egyházmegye, mint fenntartó minden szükséges előkészületet megtesz, hogy a szükségesnél nagyobb nehézséget ne okozzon sem a diákok, sem a szülők számára a kialakult helyzet. A tantestülettel és a szülőkkel közösen kialakított forgatókönyv szerint, a megszokott kommunikációs csatornákon keresztül zajlik az érintettek informálása a teendőkről és a tudnivalókról. Az ünnepélyes tanévnyitóra a hagyományoknak megfelelően a Komlói Római Katolikus Templomban kerül sor, 2018. szeptember 3-án, 8:00 órakor, majd az iskola megkezdi a 2018/2019-es tanévet.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség